Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / 219 esztendeje született Deák Ferenc
2022. okt. 19. szerda | Keszthely
219 esztendeje született Deák Ferenc
Deák Ferencre emlékeztek egykori iskolájában Keszthelyen. A hazánk életét jelentősen befolyásoló egykori igazságügyi miniszter ugyanis tanulmányait a premontrei gimnáziumban kezdte, születésének évfordulója pedig október 17-én volt.

Rövid kulturális műsorral emlékeztek meg a diákok a Zalához több szállal kötődő magyar politikusról. Söjtörön született, majd ebben az iskolában kezdte meg tanulmányait Deák Ferenc, aki már akkor kitűnt kortársai közül pártatlanságával, igazságérzetével és tanulmányi eredményeivel. Az iskola tanulói méltósággal emlékeztek rá. Nyers Romina tanóló így vélekedett: "Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan iskolába járhatunk, ahová Deák Ferenc is járt. Számomra is példaképként szolgál. Mi is úgy töltjük itt a mindennapjainkat, hogy ehhez méltóak legyünk az iskolában."

A megemlékezésen felelevenítették Deák Ferenc életútjának jelentősebb állomásait, aminek egyik fontos pontja a keszthelyi oktatási intézmény. Itt a premontrei szerzetesek ágyaztak meg annak a pályafutásnak, aminek során  jogász, táblabíró, államférfi, valamint a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere lehetett. "Akkor olyan embert tudtak nevelni, aki magyar hazafiként, de európai műveltséggel is rendelkezve, a korszellemre ráérezve, ugyanakkor az elvei mellett kitartva, azokat a nehezebb időkben is vállalva tudta a nemzet sorsát előbbre vinni" - mondta el az iskola történelem tanára, Balogh István.

A keszthelyi premontrei gimnáziumnak napjainkban 242 tanulója van. Az intézmény vezetője büszke arra, hogy egyre többen választják továbbtanulás céljából ezt az iskolát. "Nagyon fontos az, hogy a diákjaink a szakmai tudás mellett olyan személyiségekkel is megismerkedjenek, akik valamikor előttük jártak ebbe az épületbe. Így Deák Ferenc is, és ez egy példát mutathat nekik, hogy minden diákból lehet “valaki”, aki hozzáteszi a értékeit" - tette hozzá Balogh Csaba igazgató.

Az iskola falán található Deák Ferenc emléktábla alatt koszorút helyezett el Keszthely város vezetése, a premontrei gimnázium tanulói nevében Balogh Csaba igazgató, valamint a söjtöri önkormányzat küldöttsége.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

| 2024. szep. 11. szerda 19:15 | Keszthely
Föld körüli utazásról szóló élménybeszámolóval kezdődött a Világjáró Klub idei évada.
| 2023. okt. 17. kedd 17:08 | Keszthely
Születésének 220. évfordulóján emlékezett Deák Ferencre a Nők a Balatonért Egyesület Keszthelyen.
| 2021. okt. 21. csütörtök 16:18 | Keszthely
A keszthelyi csoport értékelte az elmúlt évet és a jövő évi terveket is megbeszélték.
| 2020. okt. 16. péntek 16:08 | Keszthely
A haza bölcse ugyanis a keszthelyi épületben is tanult az 1811-12-es tanévben.
| 2016. okt. 18. kedd 16:10 | Keszthely
213 született és 140 éve hunyt el Zala megye szülötte, az egykori keszthelyi tanuló.
19:23
Savaria Filmfesztivál
19:31
Egy csipetnyi szó
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Savaria Filmfesztivál
22:23
Savaria Filmfesztivál
22:31
Egy csipetnyi szó
23:00
23:30
Határtalan
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.