A szalagátvágás után birtokba is vehették az új játszóudvart a várvölgyi óvodások. Új hinta, libikóka, mászósuli, babaház, csúszdás kiskuckó és homokozó is épült nekik. A játékoknál az előírásoknak megfelelőn ütéscsillapítást telepítettek.
A gyerekeknek és az óvónéniknek is teszik az új játszóudvar. A korábbi létesítmény már elavult és balesetveszélyes volt. Ezért kellett a fejlesztés. A Magyar falu programban 4,8 millió forintot nyertek a munkára, melyhez nem kellett önerőt tenni az önkormányzatnak. A faluvezetés a kezdetek óta kihasználja ezt a támogatási formát.
„Rengeteg igény van a településünkön, ami a legfontosabb volt és ez sikerült is, a művelődési házunk felújítása. Lassan elindul a harmadik üteme, most már a külső felújítást fogjuk elkezdeni. Mindhárom szakasz Magyar falu program segítségével valósulhat meg. Valamint még folyamatban van egy járdafelújításunk is, szintén Magyar falu programnak köszönhetően. Két éve az óvodát is Magyar falu programos pályázat segítségével újítottuk fel.”
Keszthely térsége a leginkább érintett a Magyar falu programban. A Zala 2-es választókerület 100 településéből, 98-nak 5000 fő alatti a lakossága és így jogosult a pályázatra. A korábbi konstrukciókban is hangsúlyosak voltak az egészségügyi- és szociális fejlesztések.
„Azt látjuk, hogy valóban olyan fejlesztések – a gépbeszerzéstől kezdve egészen az infrastruktúra-fejlesztésekig – olyanok valósultak meg, amik tényleg segítik a helyben élő emberek mindennapjait és sok esetben nagyon nagy mértékben hozzájárulnak egy településképnek a még szebbé tételéhez is. Hogy ha azt nézzük, hogy gyermekeket érintő, például játszóterek, óvodaudvarok vagy közösségitér-fejlesztések hogy tudtak megvalósulni. Én nekem az a tapasztalatom, hogy itt a választókerületben nagyon átgondoltan és előrelátóan terveztek a polgármesterek és ennek megfelelően jól ki tudták használni ezt a pályázati forrást.”
A várvölgyi önkormányzat más pályázati forrásokat is kihasznál. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban értékösvényt alakítanak ki, ami túrajelleggel mutatja majd be a helyi értéktárat.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV