Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Pedagógus: ki szívét osztja szét
2024. jún. 21. péntek | Keszthely
Pedagógus: ki szívét osztja szét
A keszthelyi pedagógusokat köszöntötték csütörtökön a Balaton Színházban. Az önkormányzat a díszdiplomások mellett minden intézmény két-két dolgozójának munkáját ismerte el. Az ünnepségen elhangzott: a pedagógusok azok, akik szívüket osztják szét és utat mutatnak a gyerekeknek.

Aranydiplomát vehetett át Kámán Éva, aki 1973-ban szerzett tanítói oklevelet. 1980-ban kezdett el tanítani a Csányi iskolában és még nyugdíjazása után is tíz évet a hivatásának, a diákoknak élt. Két évesen már tudta, hogy tanítani szeretne. 

„Én már akkor tudtam, hogy én szeretnék másoknak adni és egy pedagógus sokat tud adni és sokat is kap, ami boldoggá tesz engem. Köszönöm, hogy így telt az életem és nagyon büszke vagyok arra, hogy itt ezt a kitüntetést is megkaptam.”

Kámán Éva mellett Baráth Sándorné vehetett át gyémántdiplomát, ő 60 éve szerzett oklevelet. Egyházi József András pedig 1958-ban végezte el a tanítóképzőt, ezért vasdiplomát kapott egykori almamaterétől.

A jubilálókat és a gyakorló pedagógusokat Vozár Péterné köszöntötte. Az alpolgármester felidézte tanítói pályáját és elismerően szólt a pedagógusok nemzedékeken átívelő nevelő és értékadó munkájáról: „Büszkeséggel köszönjük áldozatos pedagógiai munkájukat, mellyel egyben komoly közösségeket is teremtenek a városban a gyerekeknek és a szülőknek. Én kívánom Önöknek, hogy ezt a hatalmas feladatot és egyben nagyszerű hivatást lehetőségnek tekintsék és a legjobb tudásuk szerint használják! Legyen benne nagy örömük! További munkájukhoz sok sikert, erőt, kitartást, és jó egészséget kívánok!”  

A hagyományokhoz híven minden oktatási és nevelési intézményből két-két pedagógust tüntetett ki az önkormányzat az intézményvezetők javaslatai alapján. Rajtuk keresztül kollégáiknak is köszönetet mondott a városvezetés. A pedagógusok meghatódva fogadták a köszöntést. Összesen 28-an vettek át oklevelet.

A pedagógus az, ki szívét osztja szét – mondta beszédében Krasznai Tamásné. A Zöldmező Utcai Iskola igazgatója egy dalszövegre fűzte fel gondolatait és emelte ki a pedagógusok személyiségének jelentőségét. 

„Ők azok, akik a gyermekek számára utat mutatnak, inspirálják őket az általuk tanított tantárgy iránti szenvedélyükkel, de nem csak tantárgyakat tanítanak. Ők azok, akik a mindennapokban szinte láthatatlanul érzik feladatukat, szétosztják magukat, hiszen ott élnek a gesztusokban, a mozdulatokban és a mindennapokban példaként állnak előttük.” 

A pedagógusokat műsorral is köszöntötték.A Nyomorultak musicalből Cosette dalát Babos Dóra énekelte, Farkas Olivér és Ferenczi Nagy Bátor előadásában pedig a Padlás című musicalből is hallhatott a közönség Farkas Berta zongorakíséretével. 

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2019. jún. 20. csütörtök 15:37 | Keszthely
Nagyváthy János Díjat vehetett át Dr. Kocsis László a Pedagógusnap alkalmából.
| 2019. jún. 4. kedd 16:53 | Keszthely
A Mindörökké Júlia című darabot tekinthették meg.
| 2024. ápr. 23. kedd 19:15 | Keszthely
A gyógypedagógia nemzetközi napja alkalmából szervezett konferenciát a Szemfüles Egyesület.
| 2023. jún. 14. szerda 18:00 | Keszthely
28 aktív dolgozó mellett hárman díszdiplomát vehettek át.
| 2022. okt. 5. szerda 17:29 | Keszthely
A Vajda János Gimnázium pedagógusai is részt vettek az országos sztrájkban.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
06:56
Savaria Filmfesztivál
07:49
Göcsej Filmfesztivál
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
11:00
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.