Pecsenka Tamás Érdről jött. Gimnáziumában javasolták neki a Georgikont. A természetvédelmi mérnöki szak érdekli: „Nagyon sokat vagyok a természetben, szeretek sétálni, túrázni. Nagyon szeretem a természetet és szeretnék hozzájárulni a megőrzéséhez.”
Összesen 17 szakot hirdettek meg a jelenlegi felvételi eljárásban. Osztatlan-, alap- mester és felsőoktatási szakképzéseket is kínál a Georgikon. Nappalin 812, levelezőn 445 főt vehetnek fel Keszthelyre. Az érdeklődők a szakkoordinátorokkal, hallgatókkal is beszélgethettek.
Szabó Péter, általános campus főigazgató-helyettes: „Kiemelten agrárképzéseket kínálunk, azonban az idei évben indítunk például turizmus-vendéglátás szakokat is, felsőoktatási szakképzési formában, alapképzési formában. Ami még kiemelendő az az osztatlan agrármérnök képzésünk, amit két év után idén újraindítunk és bízunk benne, hogy nagyon népszerű lesz ez a tíz féléves képzés.”
A Georgikonon nagy sikernek könyvelik el, hogy ismét meghirdethették az osztatlan agrármérnöki szakot. Korábban több évtizeden keresztül folyt ez a képzés az agráregyetemeken. A mostani mezőgazdasági szakemberek többsége ilyen szakon szerezte meg diplomáját. A hallgatóknak rugalmas elhelyezkedési lehetőséget biztosít ez a képzés.
Dublecz Károly szakkordinátor: „A lényege a dolognak, hogy osztatlan ötéves, egy sokkal részletesebb, minden tudományterületre, részterületre kiterjedő, alapos képzést nyújt. Aki ezt a diplomát megszerzi, tulajdonképpen a végzést követően bármelyik területen olyan megalapozott tudással rendelkezik, hogy el tud helyezkedni.”
A Georgikon képzéseihez a 692 hektáros tangazdaság, lovarda, sertés- és szarvasmarhatelep, gyümölcsös, valamint a cserszegtomaji szőlészet biztosít gyakorlati helyszíneket. Az utóbbi időben jelentős fejlesztéseket voltak a kampuszon. A bioinnovációs központban és a burgonyakutató állomáson a legmodernebb kutatási, oktatási és gyakorlati infrastruktúra várja a hallgatókat. A Pethe Ferenc Kollégiumban az elsős hallgatók garantáltan helyet kapnak. A Georgikonon még január 27-én és február 4-én lesz nyílt nap. A felvételizőknek február 15-ig kell dönteni.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV