Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Megújult Vállus fő utcája
2022. dec. 16. péntek | Vállus
Megújult Vállus fő utcája
626 méteren újulhatott meg a Rákóczi utca útburkolata Válluson. A beruházást a Magyar falu program támogatásával és önerővel valósították meg a településen. Az elmúlt időszakban számos fejlesztés ment végbe a faluban, melyek a helyi lakosok öröme mellett turisztikai szempontokból is fontosak.

Elkészült az útburkolat felújítása Válluson. A fő utcának számító Rákóczi utcán sokan járnak. Nem csak a helyi lakosoknak fontos, hanem a turistáknak is. Ez vezet fel ugyanis az erdőhöz, amin keresztül megy a Kéktúra útvonal, mely érinti a kilátót is. A településnek már régi vágya volt, hogy megvalósulhasson ez a fejlesztés. Először a csapadékvíz elvezető projekt kapcsán épültek meg a szegélyek. Egy TOP-os pályázaton 50,6 millió forintot kaptak, azt egészítették ki 6 millió forinttal.

„Módosítanunk kellett a tervet nagyon, mert úgy elszálltak az árak. Ötödik alkalommal sikerült a pályázatot lehívnunk. Annyira elszálltak az árak, hogy ki kellett vennünk ezt az aszfaltozást. Ez közös része lett volna ennek a projektnek és így ezzel egy külön pályázattal sikerült ezt a kettőt kezelni.” - mondta el Herczeg Béla polgármester.

A Magyar falu programban 36 millió forintot kaptak erre a beruházásra. Az útátadón Nagy Bálint országgyűlési képviselő kiemelte, fontos, hogy minden településen valósulhatnak meg fejlesztések.

„Ez az egész térségnek fontos, hiszen tényleg jól tudjuk, hogy azért Vállusra, a vállusi kilátóba, illetve a település festői környezet miatt sokan jönnek a környező településekről is ide kirándulni, különösen amikor jó idő van.”

Bóna Zoltán miniszteri biztos hangsúlyozta, Vállus eddig 117 millió forintnyi támogatást kapott a Magyar falu programban. Ennek fontossága, hogy felzárkózhassanak a kisebb települések is.

„2019-ben a program elindításakor a cél az volt, hogy a falvakban élők életminősége jobban közelítsen egy városban élő életminőségéhez, lehetőségeihez. Valamint, hogy a demográfiai mutatók megforduljanak és a falvakban ne csökkenjen a lakosság, illetve elnéptelenedjenek, hanem újra lakosságszámban is növekedési pályára álljanak. Nem is gondoltuk volna, de örömteli a hír mindannyiunknak, hogy 1200 településen ez már meg is történt.”

Bóna Zoltán hangsúlyozta, a támogatás sikere a jövőben is folytatódhat. 2023-ban is számos lehetőségük lesz pályázni a településeknek a Magyar falu programban.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2024. szep. 20. péntek 19:15 | Vállus
Az önkormányzati épület magába foglalja az orvosi rendelőt és a hivatali helyiséget is.
| 2024. szep. 18. szerda 19:15 | Vállus, Várvölgy
Mindkét település tavasszal szenvedett károkat a heves esőzések miatt.
| 2021. dec. 7. kedd 15:22 | Vállus-Várvölgy
Hagyományteremtő szándékkal szerveztek emléktúrát Válluson és Várvölgyön a néhai háziorvos tiszteletére.
| 2021. jan. 26. kedd 15:41 | Vállus
A szándék és az önerő megvan, csak sikeres pályázatra várnak Válluson.
| 2019. aug. 29. csütörtök 16:15 | Vállus
A rendezvényen bárki részt vehet pénteken 13 órától.
00:00
Képújság
06:00
Savaria Filmfesztivál
07:23
Savaria Filmfesztivál
07:31
Egy csipetnyi szó
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Savaria Filmfesztivál
10:23
Savaria Filmfesztivál
10:31
Egy csipetnyi szó
11:00
11:30
Határtalan
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.