Egységesen 17 órakor nyíltak meg az intézmények kapui. A rendezvény ideje alatt egyetlen belépőjeggyel valamennyi csatlakozó múzeum kiállításai és programjai látogathatók voltak. A különleges programon a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely is számos érdekességgel várta az érdeklődőket.
„Három éve fogalmazódott meg ez a közös vállalás a Múzeumok Éjszakáján résztvevő múzeumok, kiállítóhelyek között, hogy indítsunk el egy őszi programot is, részben a szezon meghosszabbítása,részben pedig egy szép őszzáró közös program okán jött ez létre. Nagy örömmel csatlakozunk minden évben ehhez.”- emelte ki Rajnai Virág Éva a MMGM Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely vezetője
Idén két tematika mentén szervezték a programokat a Majorban. Az egyik a betakarítás és a pásztor élet volt, melynek keretében bemutatták a gyapjúfeldolgozás különböző fázisait. Itt a látogatók kipróbálhatták a gyapjú tépését és fésülését, valamint a kártoló gépeket.
A másik fő tematika a kovácsmesterség bemutatása volt. A kovácsok ebben az évben kiemelt létszámmal csatlakoztak. Ezúttal sem maradt el az Őröld meg a gabonád, süsd meg a kenyered című program, mely minden évben nagy érdeklődés mentén zajlik. Tatárvári Bianka családjával érkezett a Majorba.
„Már többször is részt vettünk a Múzeumok Őszi Éjszakájának programjain. A gyerekek nagyon szeretik, főleg ezt az Őröld meg a gabonád, süsd meg a kenyered! programot. Nagy élmény nekik, mert kézzel foglalható élményeket szereznek.”-mondta Tatárvári Bianka
A Festetics-kastélyban a Főúri enteriőrkiállítással is várták a látogatókat. A csoportokat korhű ruhába öltözött vezetők kísérték végig a tárlaton.
„Az étkező mindig is a megadni a módját terem és itt mindenki megtalálhatta benne az örömét. Az irigység is néha jó dolog volt arra, hogy valaki eljusson valahová, úgyhogy tényleg méltó és szép az egész környezet, úgyhogy büszke lehet Keszthely a Festetics-kastélyra.”-hangsúlyozta Papp László
A Fenékpusztai Majorság is csatlakozott az eseményhez. Az erkélykoncert alkalmával a Balaton Vonósnégyes örvendeztette meg a közönséget.
„Nagyon szeretjük a zenét, azért is jöttünk, mert a lányunk fent muzsikál, benne van a Balaton Vonósnégyesben. Minden zenei alkalomra elmegyünk, amikor zenéről van szó, ilyen muzikálisak vagyunk mi.”-így fogalmazott Bognár Mária
Az intézményvezetők bíznak abban, hogy a programot jövőre is megrendezhetik.
Kovács-Lenkai Petra- Keszthelyi Televízió