A fórum nyílt párbeszédet indított el. A szakemberek és civil szervezetek képviselőinek fókuszában vizeink jelenlegi állapota, a vízkészletek hosszú távú megőrzése és a vízhez kötődő természeti értékek védelme volt. A résztvevők megismerhették a vízügyi igazgatóság munkáját, a partnerek feladatait és jövőbeli elképzeléseit. Az ország vizeire vonatkozóan naponta felmerül a kérdés, hogy milyen ütemben apadnak, mikor lesz és lesz-e elegendő utánpótlás. A Kis-Balatonnak kiemelt szerepe van a Balaton vízminősége szempontjából."A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer működik. Érezzük a vízhiányt ezen a területen is. Vannak ennek pozitív hatásai természetvédelmi szempontból, hiszen bizonyos területeken jó az, hogy ha leszárad a terület és megtud újulni egy kicsit a növényzet. Vízminőségi szempontból működik a rendszer. Nyilván kis vizes időszakokban kevesebb tápanyagot tart vissza a Balatontól, nagyobb vizes időszakokban pedig többet tud visszatartani."- adott tájékoztatást Busa Tamás műszaki igazgatóhelyettes.
A szakmai tanácskozás alkalmat adott arra is, hogy a vízzel foglalkozó civil szervezetek bemutatkozzanak. Szerepük azért is fontos, mert ők tudják összekötni a szakmai tudást a társadalom erejével."Az a küldetésünk, hogy a mai vízgazdálkodási kihívásokat az emberek elé tárjuk. Érthetővé tegyük a számukra és bevigyük un. a nappalijukba. Ezért a „Nem víznek való” YouTube csatornán dolgozik néhány ember az alapítványból. Továbbá, második pillérként tájregenerációs projekteket hívunk életre és koordinálunk. Harmadrészt pedig az ember, természet kapcsolatot próbáljuk újradefiniálni mert eltávolodtunk a természettől, holott minden falat étel és minden csepp víz abból érkezik, tehát vigyáznunk kell rá."- mondta Fodor Anita okleveles tájépítész.
Kiemelt szemléletnek kell lenni a víz és a természet egységének védelme. Ezért együtt kell gondolkodni és cselekedni a térségben is- hangzott el a szakmai napon."Szemléletformálásra,szemlélet átalakításra van szükség. Cselekvésre és a társadalomban is – tehát a lakosságnál is – szükséges a szemlélet formálás, átalakítás, hiszen egyéni érdekünk is meg nemzetgazdasági érdekünk is a Balaton térségének a fenntartása, üzemeltetése is és legfőképpen a Kis- Balaton, mint a legnagyobb szűrője az „össz” Balatonnak."- nyilatkozott Pali Róbert a Balatoni Szövetség elnöke.
Vizeink megfelelő kezelése és védelme, a számos növény és állatfajnak élőhelyet biztosító területek megóvása kiemelt jelentőségű. A szakemberek bíznak abban, hogy a civilek aktív részvétele és a közös felelősségvállalás hozzájárul ahhoz, hogy vizeinket megóvhassuk a jelenlegi és a jövő generációi számára.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió