Így nézhet majd ki a megújult piac. A jelenlegi tervek szerint a féltetős kiárusító tér megmarad és mellé egy teljesen új komplexum épül.
Hétfőn mutatták be az előzetes engedélyezési szintű terveket. Az egyeztetésen részt vett Keszthely polgármestere, a VÜZ Kft. ügyvezetője, a piac vezetője, valamint a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának vezetője, a város főépítésze, és a Városfejlesztő Kft. munkatársai. A megbeszélésre két tervváltozat készült, az egyiket a résztvevők egyöntetűen elfogadták
„A belváros tekintetében ugye léptünk egy nagyot előre. A park egy abszolút modern, élhető klassz dolog lett. Most ugyanezt szeretnénk a Fő utcával, a piaccal is elérni és nyilván ennek nem kedvez, hogy ki lett innen tiltva a forgalom, de továbbra sem kívánunk a Fő utcán átmenő forgalmat. Sok szempontunk van, de ez a belvárosrehabilitáció, újra élővé tétel ez a stratégiai célkitűzésünk.”-mondta Dr. Tóth Gergely Keszthely polgármestere
Az eredetileg elnyert 180 millió forintos támogatás a források átcsoportosításával várhatóan 220 millió forintra emelkedik. A beruházás során egy fűthető, részben földbe süllyesztett, rámpán megközelíthető, félig fedett tetőterasszal rendelkező épület valósulhat meg. A gyalogos bejárat az Unterberger utca felől, a rakodás és az árusítóhelyek megközelítése pedig a Bem utca felől történne. A tervezés során számos kihívással kellett szembenézni.
„A legnagyobb korlátot a hely szűkösségének érezzük. Azt a fajta strukturálatlanságot, ami nem egy klasszikus piactérként működteti ezt a helyet. Amit már említettem a terep lejtése az egyik kihívás, illetve a mostani elárusító szinthez való kapcsolódás. Tehát ezzel a tetőmegoldással ezt át tudjuk hidalni, mert lesz egy alsó szint, ami szintén a terepről indul a piac alsóbb részéhez és a fenti most sátrakkal fedett részhez szintén tudunk majd kapcsolódni.”-hangsúlyozta Soós Szabolcs Attila Keszthely város főépítésze
A projekt célja, hogy a Városi piac egy modern, zöldített, energetikailag környezettudatos és egész évben jól működő közösségi térré váljon. A kivitelező kiválasztása a tervek elkészülését követően közbeszerzési eljárás keretében történik. A beruházást legkésőbb 2029 első félévéig kell befejezni. A projekt előkészítése jelenleg is zajlik: a tervezést hamarosan az engedélyeztetési eljárás követi.
Kovács-Lenkai Petra - Keszthelyi Televízió