Zalakaros leginkább mint fürdőváros ismert. Termálvizének híre határainkon túlra is eljutott és évtizedek óta tömegek keresik fel a települést. Az addigi nagyközség huszonkilenc esztendeje kapta meg a városi rangot.
Ebből az alkalomból rendeztek ünnepséget Zalakaroson. Elsőként a legifjabb, tavaly július 1-je után született gyermekeket és családjaikat köszöntötték. Fodor Balázs diakónus és Csősz Tamás lelkipászor áldotta meg a gyermekeket. Czirákiné Pakulár Judit polgármester ünnepi beszédében kiemelte a közösség erejét. Hangsúlyozta: a város nem csupán épületek összessége, hanem az emberek közös múltja, jelene és jövője. Így folytatta: "Olyan települést szeretnénk építeni, ahova jó megszületni, ahol jó gyermeknek lenni, jó felnőni, családot alapítani és jó dolgozni is. Ez számomra az élhető település valódi jelentése, mely a mindennapokban mutatkozik meg."
Kitért továbbá az önkormányzati finanszírozás nehézségeire, de hangsúlyozta a tervezés és a felelős gazdálkodás szükségességét. Részletezte az elmúlt időszak fejlesztéseit és a jövőbeli terveket, valamint reményét fejezte ki a helyi önkormányzatok nagyobb autonómiája iránt. Varga Balázs országgyűlési képviselő kiemelte a város fiatal kora ellenére elért elismertségét és meghatározó turisztikai szerepét Zala vármegye és az ország életében. "Hiszek abban, hogy hosszú távon az életünkben minden helyzetben az embert kell nézni. Kívánom, hogy Zalakaros a jövőben is maradjon az a hely, ahol jó élni, jó dolgozni, és ahová mindig jó visszatérni. Egy olyan közösség, amely nem csak sikeres, hanem erős is, mert együtt tud maradni a nehezebb időkben is. Isten éltesse Zalakarost és minden zalakarosi polgárt" - tette hozzá.
A program folytatásában azokat a helyi, megjelent fiatalokat köszöntötték, akik idén töltik be tizennyolcadik életévüket. Piotr Greda, Olesno lengyel város polgármestere is köszöntötte a partnertelepülés Zalakarost. Beszédében elismerően szólt a két város közötti barátságról és a szoros együttműködésről, amely - véleménye szerint - nem csupán formális megállapodásokon alapul, hanem valódi kapcsolaton. A jelenlegi találkozót az ünneplés és a közösségek közötti kötelékek építésének ideális alkalmaként írta le. A rendezvény a 2026-os önkormányzati kitüntetések átadásával zárult.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió