A Tourinform Iroda előtt gyülekeztek az emberek. Mindannyian a tematikus sétára érkeztek. A szép őszi időben szerették volna ismereteiket bővíteni, többet megtudni a belváros impozáns épületegyütteséről és történetéről. A szervezők a legérdekesebb témákra kérnek fel előadókat."Évente több alkalommal csinálunk, szervezünk városismereti sétákat. Igyekszünk nagyjából havonta. Nem mindig jön össze,de pl. a Város Napja alkalmából kitűnő keszthelyiek városismereti sétát tartottunk,ill. volt utána még egyszer ugyanilyen témakörben. Illetve a Turizmus Világnapja alkalmából is szerveztünk városismereti sétát a turizmus témakörében, tehát Keszthely turizmusának alakulásáról. Ezeknek a célja az, hogy minél mélyebben megismerje akár a helyi lakosság akár a turisták Keszthely történetét."- mondta Bolla Alíz irodavezető.
Bögös András műemléképítész mérnök kalauzolta az érdeklődőket a látvány és a történelem között.Elsőként megtudhatták, hogy a Fő téren át vezetett az egykori Itália felől Észak-Európa felé az út és a városban három templom is épült a korai Árpád-korban. A Fő térről a ferencesek betelepülésével szorosan összefüggésbe hozható, eredetileg barokk stílusban épült ferences kolostorhoz vezetett a séta. Az 1723–1730 között épült, 2010-ben felújított épület ma Csornai Premontrei Kanonokrend épülete. Korhű rajzok szemléltetésével tette az előadó érhetőbbé a kolostor építését és történetét, majd a várárok megépítésénél elmondta, hogy a templom falán található kis tábla jelzi, hogy egykor ott volt a Balaton vízszintje. Megnézték a rendház belső udvarát is ahol a felújítás után is eredeti kövek őrzik a múltat. A város vallási és történelmi központjában az egykori kolostorépület a templom elválaszthatatlan történelmében is a Vajda János Gimnázium épületétől."Az egész épülettömbnek meghatározó szerepe volt a keszthelyi történelemben, úgy ahogy az egész Fő térnek és a Fő teret meg egyértelműen uralja ez az épületegyüttes, ami egészen korai időktől kezdve a város kiépülésének egyik legfontosabb jelképe és központja volt."- mondta a szakember.
Dél felé haladva a sétálók megismerhették a 14. század végén épült gótikus stílusú templomot,aminek fő építtetője Lackfi István nádor volt. A templom előtt feltárt várárok mutatja a kiépített erődítményt. A templom előtti téren is megnézhették az érdeklődők az eredeti rajzok másolatát. A séta során számos új információhoz jutottak."Naponta megyek végig ezen a részen és az kimondottan érdekes volt, hogy a járdának a burkolata pl. miért olyan amilyen. Hogy nem azért mert így ez így szép, hanem ezek történelmi emlékeket jelölnek, amik a föld alatt vannak."- nyilatkozott Szalai Imre.
A jelenlévők elsétáltak a templom melletti várkertbe, hogy megnézzék a XI–XII. századból származó Szent Lőrinc-kápolna megmaradt alapfalait is.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió