Az állatok voltak a középpontban az Élménygazdaságban. Nyuszik, húsvéti kiscsibék és kisbárány is várták az érdeklődőket. Most először tudták bemutatni a magyar fajta juhokat is. A népi játékok is előkerültek téli pihenőhelyükről, ezekkel is szívesen játszottak a gyermekek és felnőttek egyaránt.
„Voltam ott a mászóson, minden játékot kipróbáltam, voltam a csúszdán, voltam a talicskán meg a kötélhintán” - mondta el Somogyi Flóra.
A családi kincskereső is sok izgalmat rejtett, különböző állomásokat kellett megkeresniük a résztvevőknek, ahol megtalálták a feladatokat. Kreatívkodni is lehetett a majorban, húsvéti dekorációkat készítettek gyapjú felhasználásával. A zenés aláfestésről a Regatta Együttes gondoskodott. A piknik elmaradhatatlan kelléke a finom enni- és innivaló. Évek óta nagy keletje van a kemencében sült kalácsnak és a házi kakaónak. A szezonnyitó mindig nagyon népszerű, ahogy a többi rendezvény iránt is nagy az érdeklődés. Jó szezonra számítanak idén is a majorban.
„Én bízom benne, hogy jó lesz a szezon. Még meg sem hirdettük a múzeumpedagógiai foglalkozásainkat, de máris rengeteg jelentkezés volt. A táboraink már két hét után beteltek. 160 gyereket fogunk táboroztatni a nyáron, a tavasz folyamán pedig napi 2-3 gyerekcsoportra számítunk. és természetesen készülünk a nagy rendezvényeinkre” - emelte ki Rajnai Virág Éva kiállítóhely-vezető.
A Majormúzeum csatlakozik idén is a Közösségek Hetéhez, a Múzeumok Éjszakájához, de a Géptalálkozó és a Márton nap sem maradhat el a kínálatból.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV