A Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban tartották meg az ünnepi ökumenikus szentmisét. Csordultig telt a templom a város és a környékbeli települések hívőivel. Az istentisztelet végén a történelmi egyházak helyi vezetői kértek áldást az új kenyérre és a lakosságra. Ezt követően a templomból a Fő térre vonultak az ünneplők. Zichy Emőke, Földi István és Mezei András hozták a megáldott kenyereket.
A Bartók Béla gyűjtötte Ablakomba, ablakomba című népdal is felcsendült Királyné Jäger Nikoletta és Gauzer Barbara, a Festetics Zeneiskola tanárainak előadásában. Dr. Tóth Gergely polgármester beszédében István trónra lépésének előzményeit és körülményeit ismertette. Kiemelte, erő és okosság jellemezte a szent uralkodót.
„Mértékletesen gyakorolta a hatalmát. Fő hatalmat kialakított ugyan, de nem volt ez egy abszolút hatalom. Békében állt a nemzetségekkel, és a nemzetiségekkel. Mi később sokat hadakoztunk a besenyőkkel, de akkoriban a besenyők békésen lépték át a határainkat, de néhány túlbuzgó határvédő csatát kezdeményezett velük, illetve volt néhány mészárlás. Őket megbüntette és felakasztatta, tehát az igazságot is gyakorolta.”
A polgármester hozzátette, mai szemmel nagyon nehéz megítélni István király tevékenységét, hiszen a mai világban kegyetlennek is tűnhet. De fontos látnunk, hogy egy akkori uralkodót a saját korának megfelelően kell megítélni. A 11. században pedig nem lehetett csupán szép szóval intézkedni.
„1000 évvel későbbre mi az üzenete Szent István örökségének? Egyrészt azt hiszem, hogy hálát adhatunk azért a kegyelemért, hogy békében és demokráciában élünk. Nem kell már külön megharcolni a hatalomért, hanem minden definiálva van és tudunk békében élni keszthelyi polgárként, magyar polgárként és európai polgárként is. Ugyanakkor ezek nem automatikus dolgok a jogok, a törvények és a demokrácia is olyan, hogy gyakorolnunk kell folyamatosan. Ha nem gyakoroljuk, akkor olyan, mint egy izom. Elsorvad, élnünk kell vele, de nyilván nem visszaélni. Keszthely Magyarországhoz és ezenfelül Európához tartozik. Azt kívánom, hogy ugyanúgy, mint Magyarország 1000 éve, habár viszontagságok között, de virágzik és prosperál, úgy Keszthely is virágozzon sokáig békében és erőben.” - tette hozzá.
Szuhanics Albert: Nemzeti ünnep augusztus 20. című költeményét a Csány-Szendrey Általános Iskola leendő negyedikesei adták elő. Gyulassyné Nagy Henriett készítette fel őket. Az ünnepség végén Zichy Emőke, Mezei András, Földi István és dr. Tóth Gergely szegték meg az újkenyeret. A Szózat eléneklését követően a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagjai segítettek az ünnepi kenyerek felszeletelésében. A képviselők, valamint a KÉSZ tagjai kínálták a megjelenteket a megszentelt étellel. A kenyér az élet, a megélhetés és az otthon szimbóluma egyaránt. Az augusztus 20-i újkenyér ünnepe ezért a termés áldásának és a közösség összetartozásának kifejezése is.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Dr. Tóth Gergely teljes beszéde itt tekinthető meg.