A meleg sem szegte kedvét a négylábúaknak a játékhoz. A kutyás strand remek lehetőséget kínál arra, hogy az ebek kiszabaduljanak a megszokott környezetükből, és más kutyákkal ismerkedjenek. A Dog Beach Fest rendkívül népszerű esemény, sokan kifejezetten ehhez igazítják a nyári vakációjukat. Szeidl-Maitz Dzsamilla és két kedvence már a kezdetektől rendszeres résztvevői a fesztiválnak.
„Hozzuk a két Cane Corsonkat rendszeresen, mert így legalább eloszlatjuk az emberekben azt a félelmet, hogy a nagy kutyáktól félni kell, hogy ez harci kutya pedig egyáltalán nem. Látják a gyerekek, az emberek, hogy kis kutyákkal is elvannak. Nyugodtak, ismerkednek, barátkoznak, boldogok és jól érzik itt magukat.”- mondta Szeidl- Maitz Dzsamilla résztvevő.
A Dog Beach Fest egyik kiemelt programja volt az agility verseny, ahol a kutyák bemutathatták trükkjeiket. Kis és nagytestű ebek is próbáltak engedelmeskedni. Az esemény kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartásra. A kitelepülőktől a gazdik tippeket kaphattak az ebek táplálásával, egészségmegőrzésével kapcsolatban.
„Már voltunk itt egy hete is és nagyon-nagyon szerelembe estünk ezzel a stranddal. Most a saját márkánkkal jöttünk kitelepülni erre a kis Dog Beach Dayre. Pixel a kutyusunk, egy ausztrál juhászkutya, aki 3 éves és nagyon jól érzi magát itt.”- emelte ki Kovács Anna kitelepülő, tartalomgyártó.
A kutyás strandot minden évben folyamatosan fejlesztik és megújítják annak érdekében, hogy a látogatók minél kellemesebb élményekkel távozzanak. A forró nyári napon a két- és négylábú fürdőzők egyaránt örömmel csobbantak a Balaton hűs vizében. A szervezők folyamatosan változatos programokkal készülnek, hogy egyre több szórakozási lehetőséget kínálhassanak a látogatóknak.
„Idén már hatodik alkalommal rendezzük meg a Dog Beachet is Keszthelyen, a kutyás strandon. Egyre népszerűbb én úgy gondolom a kutyások körében, hiszen minden évben újítunk valamit. A partszakaszt folyamatosan homokkal szórjuk le, hogy a kutyásoknak minél jobb legyen. Természetesen az agility részt is folyamatosan fejlesztjük, ott is várjuk a kutyásokat. Illetve VIP részlegek is rendelkezésre állnak, ahol külön elkerített helyen tudnak a kutyások, lenni.”- hangsúlyozta Sziládi-Kovács Tibor Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkert üzemeltetője.
A Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkert még számos programmal várja a látogatókat a nyár folyamán, de szezonon kívül is szerveznek eseményeket a négylábúaknak és gazdáiknak. A következő eseményt augusztusban tartják.
Kovács-Lenkai Petra - Keszthelyi Televízió