A történelmi egyházak 26. alkalommal szervezték meg a Házasság Hete rendezvénysorozatot. Az eseménynek az volt az üzenete, hogy a szeretetbe való összetartozásuk még inkább megerősíti az életszentségre való törekvését a pároknak.
„Házasság egy olyan intézmény, amely sok kihívás előtt áll, de a család alapja, és szeretné megerősíteni továbbra is a keresztény felekezetek között és az egyházban, hogy egy férfi és egy nő egész életre szóló szövetsége a házasság.” - árulta el Tál Zoltán plébános.
A Schönstatt Családmozgalom és a Házas Hétvége bemutatkozásából kiderült, hogy mit adhatnak ezek a közösségek a házaspároknak, a családoknak. A Házas Hétvégében is több generáció találkozik, a csoportok is vegyesek, de az értékrend az azonos.
„Számomra mindenképpen a megtartó erő, az, hogy nem vagyunk egyedül. Ugye már nem élnek egyedül a generációk, a családi generációk, ezért a közösségnek egyre nagyobb szerepe van. És mi is teljesen elveszettek lennénk, ha nem lenne egy közösség körülöttünk, mert a szülők messzebb laknak, meg már másképp is gondolkodnak, más generációhoz tartoznak, és azért így együtt a saját kis, saját generációnkban jobban megértjük egymást. Meg az értékrend, az, hogy azonos, ez nagyon fontos számomra.” - mondta Benda Piroska a Házas Hétvége Nagykanizsai Régió régiófelelőse.
Voltak, akik már több alkalommal is részt vettek a rendezvényen, de olyan házaspárok is elmentek az eseményre, akik most először ismerkedtek a közösséggel.
„Visszafordíthatatlan és hihetetlen igény született meg bennem legfőképp, hogy közösséget találjunk így a családunknak, és helyben próbálkoztunk, és itt kézzel-lábbal kapálóztunk az elmúlt években, de ott nem sikerült. Tehát ahol élünk ott nagyon kevés ember van, akivel így egy nyelvet beszélnénk, és teljesen véletlenül, vagy isteni gondviselésként inkább ezt mondanám rábukkantam erre az alkalomra és akkor azt gondoltam, hogy így gondolkodás nélkül jelentkeztem, hogy akkor itt talán elindul valami.” - tudtuk meg Lukácsházi Nórától.
A családi programon a gyermekek építőjátzékozhattak, megtanultak gyertyát önteni, volt gyöngyszövés. A két mozgalom tovább folytatja misszióját, várják még házaspárok, de egyedülállók jelentkezését is.