Hatvan esztendős a Kis-Balaton Táncegyüttes. A Balaton Színházban szinte teltház előtt mutatták be jubileumi műsorukat, amelyre több, mint fél évig készültek. A balatonszentgyörgyi táncegyüttes senior csoportja, a már nem aktív tagok is felléptek. "Próbáltunk minden korszakból, amit mi átéltünk élőben meríteni. A legtöbb korszakból felvonultattunk koreográfiákat a 2010-es évektől kezdve és ezekben mi is részt fogunk venni, kiegészítve a régi táncosokat" - mondta el az előkészületekről a művészeti vezető, Vörös Norbert.
Ezeken a fotókon olyan táncosok vannak, akik a kezdetekkor is ott voltak a táncegyüttes életében. Nyilván már senki nincs a mostani, aktív csoportban, de a jubileumi produkciót az egykori alapítók közül többen is megtekintették. A műsor során a színpadra is szólították őket és ajándékkal kedveskedett nekik a szülinapos együttes.
Brassó Bernadett a jelenlegi Kis-Balaton Táncegyüttes egyik legrégebbi tagja, aki korábban már volt részese több fellépésnek, jubileumnak. Így vélekedett: "Én már egy jubileumon résztvettem 2015-ben, akkor is rengeteg felkészüléssel járt ez - ugyanúgy, mint most is, több hónapos próbával. Szintén szuperül teltek és imádtam minden pillanatát ennek az egésznek. Szerintem soha nem is fogom talán ezt a néptáncot abbahagyni."
A jubileumi műsorban vendégszerepelt a felvidéki, nagyidai székhelyű Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes is. A két csoportot negyvenöt éves kapcsolat köti össze. Több olyan barátság is kialakult a táncosok között, ami egy nagyon szoros és megfejthetetlen érzelmi köteléknek köszönhető. Nagyida polgármestere, Nagy Péter maga is táncol. "Nálunk is sokszor úgy van, hogy a rokonsággal nem vagyunk ilyen jó kapcsolatban, mint itt a barátokkal, hogy hányszor olyan jó kapcsolatokat tartunk... Szilveszterkor is együtt szilvesztereztünk, születésnapokkor vagy akár névnapokkor is írunk egymásnak, hogy még mindig gondolunk a másikra. Szerintem valami van a levegőben és bízom benne, hogy ez a továbbiakban is így fog folytatódni" - zárta gondolatait.
A jubileumi fellépés a Kis-Balaton Táncegyüttes és családtagjaik, valamint az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes közös táncával ért véget.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió