Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Gyerekek és szüleik ismerkedtek az óvodával
2025. ápr. 9. szerda | Keszthely
Gyerekek és szüleik ismerkedtek az óvodával
Lezajlottak a nyílt napok a városi fenntartású óvodákban. Nincs már három hét a beiratkozásig. Addig kell dönteni a szülőknek, hogy mely intézményt választják. Aki lemaradt a nyílt napokról, kérhet külön időpontot az intézménylátogatásra.

Laura az anyukájával jött el a nyílt napra. Szívesen játszott és ismerkedett az óvodával. A következő nevelési évet már nem a bölcsődben, hanem az óvodában kezdik. 

„Azért jöttünk el, mert nagyon sok jót hallottunk erről az óvodáról és szerettünk volna itt az óvonénikkel is megismerkedni” - nyilatkozta Laura anyukája, Kustra-Laczi Nikolett. 

A Keszthelyi Életfa Óvoda minden tagintézményében szerveztek nyílt napot. Ezzel segítik a szülőket a választásban. A nyílt napra érkező gyerekek szüleikkel, vagy akár leendő óvodás társaikkal együtt játszhattak.

Zitek Léna azt is elmondta, miket lehet csinálni az óvodában: „Azért mert lehet sokat játszani, lehet babázni, konyhában főzni, a babákat megetetni.”  

A Sopron Utcai Tagóvodában 5 csoport működik, csoportonként legfeljebb 25 gyerekkel. Mindenhol két óvónő, illetve egy dajka van velük, de pedagógiai asszisztensek is segítik munkájukat. Április 28-29-én lesz a beiratkozás. A szülőnek abba a tagintézménybe kell menni, ahova a gyereket be szeretné íratni. A Keszthelyi Életfa Óvoda és Bölcsőde honlapján megtalálhatóak a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, információk. Az óvoda vezetése nagy érdeklődést tapasztalt mindegyik tagintézményben. 

„Betekintést nyerhetnek a csoportokba. Mindig azt mondjuk, hogy a gyerekeknek nagyon jók a receptoraik, hogy megismerjék az itteni környezetben az óvónéniket, kipróbálhatják a játékokat, a szülők pedig a beiratkozáshoz, a csoport életéről kapnak némi információt” - mondta televíziónknak Németh Ildikó, a Keszthelyi Életfa Óvoda és Bölcsőde főigazgatója.     

Aki nem tudott részt venni a mosatni nyílt napokon, egy telefonos egyeztetést követően soron kívül is betekintést kaphat gyermekével. A bölcsődében április 12-én lesz nyílt nap, a beiratkozás pedig április 23-án és 24-én lesz.

Májusban döntenek arról, hogy melyik óvodában, hány csoportot indítanak. Ez a beiratkozók számától függ.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2025. ápr. 22. kedd 19:15 | Keszthely
Az Önkormányzat illetve a keszthelyi óvoda nyitottsággal és támogató hozzáállással fogadta az elképzelést.
| 2025. ápr. 8. kedd 19:15 | Keszthely
Április 10-én és 11-én van beiratkozási lehetőség a Ranolderbe. Nyílt napot rendeztek a Kiskastély Óvodában, várják az ovis szülők jelentkezését.
| 2025. már. 3. hétfő 19:15 | Keszthely
A szülőket az Életfa székhely- és tagintézményeibe hétfőn délelőtt 7-től 12 óráig, vagy kedden délután 1-től 5 óráig várják.
| 2025. feb. 17. hétfő 19:15 | Keszthely
Keszthelyen is tájékoztatókkal, nyílt napokkal segítik a szülőket.
| 2025. jan. 17. péntek 19:15 | Zalaszentlászló
40 éves álom vált valóra az épületkomplexum felújításával.
XI. Évfolyam 8. Szám
Megjelenés: 2025. április 25.
12:00
Képújság
18:00
Sporttárs
18:32
Hargita Tv
18:52
Göcsej Filmfesztivál
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2025
20:15
Hargita Tv
20:34
Természetvédelem határok nélkül
21:00
Sporttárs
21:32
Hargita Tv
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.