Az év minden hetére jutott egy fellépés a Gyenesdiási Dalárdának. 25 alkalommal zenéltek a nagyközségben, 32 településen kívüli bemutatkozásuk volt és 3 alkalommal énekeltek külföldön. Pékné Orbán Julianna dalárdavezető nagy odafigyeléssel igazgatja az énekkar életét, ennek köszönhetőek a folyamatos sikerek és a számos felkérés. A csapatban már mindössze néhányan vannak, akik a kezdetektől tagok, de ők ma is nagy lelkesedéssel járnak a fellépésekre és a próbákra is.
„A csapat nagyon együtt van, együtt mindenkiért. Minden névnapot, születésnapot együtt ünneplünk. Szereplések elég sűrűn vannak, és a szereplések is jó hangulatban telnek.” - mondta az egyik dalárdatag, Farkas Ödön.
A dalárda több minősítőn is megmérette magát. A Vass Lajos Népzenei Szövetség versenyén arany minősítéssel jutottak a középdöntőbe. Itt Merk László és Hanisch József ezüst fokozatot, utóbbi a KÓTA minősítőn arany fokozatot kapott. A Zalai Regölést, amely a dalárda egyik zászlóshajója, szintén arany fokozattal ismerték el. Az újév kezdetén csapattársaikat is köszöntötték a férfiak ezzel az ősi, ma már kihalófélben lévő hagyománnyal. A csapat tervei között szerepel egy új CD kiadása, ebben a balatoni népzenét dolgozzák fel, de számos más program lesz 2025-ben is.
„Egyrészt 35 éves lesz a vállalkozásunk, mert ’90-ben kezdtük, azt méltóképpen szeretnénk megünnepelni. Aztán tavaly, tavalyelőtt a 90 és 100 évesekre fókuszáltunk, most az idén mivel lesz az idei évben 7 80 és 90 év közötti társunk, tagtársunk, úgy gondoltuk, hogy őket kell most megerősíteni egy kicsit, és nekik valamelyik, még nem tudom melyik alkalommal, lesz egy 80-asok, 90-esesk köszöntése. Ez a balatoni CD és a jubileum mellett, ami a fő irányvonal.” - tájékoztatott Pékné Orbán Julianna Ilona, a Gyenesdiási Dalárda vezetője.
A vízkereszti összejövetelen köszöntötték az asszonyokat is, azokat, akik a háttérből támogatják a párjukat és segítik a dalárda munkáját. Emellett megemlékeztek az elhunytakról is. A résztvevőket Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere is köszöntötte. Elhangzott, a település civil szervezeteinek száma folyamatosan gyarapszik, és nagy öröm, hogy vannak lelkes vezetők, akik összefogják a csapatokat. A nagyközség első embere köszönetet mondott azért is, hogy a dalárda országszerte és a határokon túl is viszi Gyenesdiás jó hírét.
„Olyan kultúrcsoportról van szó, akik hagyományőrzők, hagyománytisztelők, és olyan identitástudattal rendelkeznek, amely kicsit családias, de mégis egy nagyközösséget tudnak megszólítani nem csak Gyenesdiáson, hanem az egész térségben, sőt az egész országban, és nemzetközi színtéren is. Nagyon sokszor elkísértek bennünket a diós települések fesztiváljaira, és sok olyan rendezvényen vettek részt, lásd a madéfalvi, csíkszenttamási összejövetelek és közös CD felvételek, amelyek azt gondolom, hogy nem csak a mi közösségünk büszkesége, hanem az egész ország büszkesége.” - emelte ki Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere.
Az évértékelőt közös vacsorával zárták a dalárdások és a meghívott vendégek. A csapat vezetői tortával is megvendégelték őket.
Regman Karola - Keszthelyi TV