Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Táncpanoráma: idén is nagy sikere volt a produkcióknak
2024. szep. 16. hétfő | Keszthely
Táncpanoráma: idén is nagy sikere volt a produkcióknak
Sikerrel zárult a Keszthelyi Táncpanoráma. A csütörtöki gyermekelőadás után három este láthatott kiváló produkciókat a felnőtt közönség. A Nemzeti Táncszínház most is olyan előadásokat hozott el Keszthelyre, melyekkel nagy sikereket értek el az együttesek. A rendezvény célja, hogy a régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak című táncelőadása nyitotta meg az idei Táncpanoráma esti programjait. A produkcióban megismerhette a közönség azokat a néphagyományokat- tánc és zenekultúrát - amit elődeink hagytak ránk, amit az utókor próbál feleleveníteni, megőrizni és továbbadni.  Nagy Albert koreográfus gyűjtéseiből készült el az Apák és fiak, egykori mestere előtt tiszteleg a produkcióval Juhász Zsolt művészeti vezető. 

„Most már elmondhatjuk, hogy ezek a tánchagyományok, amik gyakorlatilag hosszú évszázadokon alakultak ki, a mai környezetben is, a mai fiataloknak is egy működő forma” - nyilatkozta Juhász Zsolt. 

A Táncpanoráma harmadik napján a Székesfehérvári Balett Színház látogatott el Keszthelyre. Ez volt az első fellépésük a Balaton Színház deszkáin. A hat éves társulat egyből szívébe zárta a keszthelyi intézményt. Egerházi Attila igazgatója, az előadás rendezője és koreográfusa szerkesztette a Mrak című zenei albumra épülve a darabot, ami különböző hangulatokat, életképeket, szituációkat jelenít meg.

Egerházi Attila, rendező-koreográfus, igazgató, Székesfehérvári Balett Színház: „Boban Markovic különös zenei világa, erőteljes, dinamikus, életigenlő, molto vivalce, - hogy zenei kifejezéssel éljek – és életigenlő táncot kíván, és ennek megfelelően a parádé, az a tánc és az élet ünnepe, és a színház ünnepe. Ez egy sikerdarab a repertoárunkon talán a legtöbbet játszott darabunk a Hattyúk tava mellett.”

A négynapos program utolsó előadásán a Győri Balett produkcióját láthatta a közönség. A GisL-t 2020-ban állították színpadra először, a Covid időszak után. A mű a 19. századi romantikus balett stílusteremtője, melynek népszerűsége a mai napig töretlen. A Győri Balett Lajkó Félix zenéjével keltette új életre. 

„Nagyon fontos, mert a közönség szeretete és az, hogy bemutassuk az egész országnak, hogy a magyar táncművészet az mennyire színes, az nekünk nagyon-nagyon fontos” - mondta Velekei László, a Győri Balett igazgatója. 

A Táncpanorámát 22. alkalommal szervezték meg Keszthelyen. A többnapos művészeti fesztiválnak töretlen a népszerűsége, akár a külföldi turisták számára is kikapcsolódást nyújthat. 

„A magas minőség joggal váltja ki az érdeklődését a közönségnek. Nem csak a Magyarországon élőknek, hanem az idelátogató turistáknak is, hiszen nem kell hozzá nyelvismeret, tehát mindenki rögtön ért egy táncelőadást. De hát azzal a zenei varázslattal, a díszlettel, jelmezzel ez tényleg egy olyan összművészeti produkció, amely mögött büszkén állunk mi, a Nemzeti Táncszínház” - fogalmazott Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója. 

A Táncpanoráma története során elsőször volt nyereményjáték. Minden felnőtt előadás előtt kisorsoltak egy bérletet a következő évadra. A Simándy-teremben a programsorozat zárásaként megnyílt Papp Tibor Body Science című táncfotó kiállítása.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2023. szep. 11. hétfő 16:11 | Keszthely
21. alkalommal hozott el a Balaton Színházban kiváló produkciókat a Nemzeti Táncszínház.
| 2023. szep. 7. csütörtök 17:56 | Keszthely
Négy napig Keszthely a Balaton táncfővárosa.
| 2022. szep. 12. hétfő 19:02 | Keszthely
Huszadik alkalommal vette át a főszerepet négy napra a tánc Keszthelyen.
| 2022. szep. 9. péntek 17:23 | Keszthely
A Híradó Plusz vendége: Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója
| 2022. szep. 9. péntek 16:04 | Keszthely
Vasárnapig láthatóak az előadások.
12:00
Képújság
18:00
Savaria Filmfesztivál
19:23
Savaria Filmfesztivál
19:31
Egy csipetnyi szó
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Savaria Filmfesztivál
22:23
Savaria Filmfesztivál
22:31
Egy csipetnyi szó
23:00
23:30
Határtalan
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.