A 10 éves jubileum alkalmával, Manninger Jenő országgyűlési képviselő köszöntötte a fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek körében dolgozókat, akik mindent elkövetnek, hogy segítsék őket a minden napi életben. A képviselő beszédében hangsúlyozta: "Nagyon nehéz dolguk van azoknak akik velük foglalkoznak, ez egy nehéz szakma, nagy kitartást és hitet kíván. Nagyon szép példákat láthatunk ugyanakkor, s talán a legfontosabb, a legnehezebb, hogy valóban hogyan tudnak beilleszkedni a társadalomba. Nagyon fontos, hogy olyan rendezvények legyenek ahol együtt lehetnek olyanokkal is akik nem értelmi fogyatékosok. Mindig attól tartanak, hogy őket kinézik vagy megnézik mert egy kicsit valóban mások, de volt sok olyan sikeres kulturális rendezvény ahol együtt voltak a gyerekek, az értelmi fogyatékosok a szerencsés egészséges gyerekekkel."
Az ünnepségen számolt be az egyesület elnöke és alelnöke az éves munkáról, a megfogalmazott célokról. A sikerekről és arról a kis csoportos munkáról melyben egymást tudják segíteni a családok a hátrányok leküzdésében. Az ÉFOÉSZ azt a célt tűzte ki magának, hogy az értelmi fogyatékos felnőtteket minél jobban kimozdítsa az otthoni szerepkörükből és a társadalom felé nyissa őket, így a társadalom jobban el tudja őket fogadni. Ezt próbálják önérvényesítő csoportok működésével elérni. Adott tájékoztatást Marton Ágnes Zala Megyei elnök.
Az ÉFOÉSZ csoportjai Keszthelyen, Lentiben és Zalaegerszegen működnek. Nagy segítséget nyújtanak a fogyatékos emberek önismeretében, a szabadidő eltöltésében, a családok közötti kapcsolatok elmélyülésében is. Korábban működő kis közösségek is tagjaivá váltak az önérvényesítő csoportoknak.
A Keszthelyen rendezett megyei ünnepségen bemutatkoztak a Lenti, Zalaegerszegi és Keszthelyi önérvényesítő csoport tagjai. Kis műsorukkal megmutatták, hogy számukra is öröm az éneklés amit szívesen adnak át siketnéma társaiknak is, de öröm a tánc, a gyermekjáték is. Minden ami a színesíti a mindennapokat. A foglalkozásokon való szerep tanulás mellett a legjobb számukra, hogy együtt vannak társaikkal, barátok között tölthetik a szabadidőt és élményeket közvetíthetnek az egyre elfogadóbb társadalomban.
Hegedüs Éva -Keszthelyi Televízió