A vonyarcvashegyi polgármesteri hivatal melletti téren feldíszített hintókra szálltak fel július 24-n délután az emberek. A hivatal és a civil szervezetek képviselői. A 25. Vonyarci Boros Forgatag nulladik napján a község Fő utcáján át jó hangulatban, borozgatva vonultak a szomszéd település, Vállus felé. A Szent Mihály kápolnánál egy rövid pihenőre megálltak. A menet harmonikaszó mellett indult tovább a 20 km-re lévő Vállusra
A Boros Forgatag központja Vonyarcvashegy rendezvény tere, ahol tizenegy borház kínálja öt napon át a zalai borokat. A Da Bibere Zalai Borlovagrend nagymestere, Brazsil József idézte fel az elmúlt 25 év boros rendezvényeit a megnyitó ünnepségen, melyen Vonyarcvashegy polgármester is köszöntötte a vendégeket.
"Negyed évszázados a boros forgatagunk, nagyon nagy öröm számunkra, hogy ezt mindig, mondjuk úgy, hogy a strand idő és a nyár kellős közepére tudtuk időzíteni. Nagyon sokan vannak akik idejönnek Vonyarcvashegyre, kimondottan erre a hétre foglalják a szállásukat és az időjárás is kedvez,szerencsénk van. A programokkal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy mint minden évben igyekszünk sok színes programmal készülni és ennek a 25 rendezvénynek az egyik koszorúzása a nulladik nap volt amikor összekötöttük, a háttértelepülést is bekötöttük a Balaton-parti települések életébe. "- mondta Péter Károly polgármester.
Már a nyitó napon megtelt a tér. A vendégek szívesen kóstolgatják a finom ételeket, a gasztronómiai különlegességeket és a jó borokat.
Aki nem szereti a bort, annak is kellemes időtöltést nyújt a a vasárnap estig tartó rendezvény. Koncertek, gyermekprogramok és kirakodó vásár várja a látogatókat.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió