Ismét a bográcsoké volt a főszerep a balatongyöröki Szépkilátónál. A településen immár ötödik alkalommal szerveztek főzőversenyt, amelyre nem csak helyből, hanem például Győrből is neveztek versenyzők. A Happy Pepe konyhája névre keresztelt csapat a kezdetek óta résztvevője a programnak, ők idén palóclevessel örvendeztették meg a látogatókat.
„Nagyon élvezzük ezt a helyzetet, és igazából most már tényleg sokadszor vagyunk itt. A feelingje, meg az a lehetőség, hogy itt egy csomó olyan embert meg tudunk érinteni, meg tudunk fogni, különböző gasztrokultúrákkal találkozhatnak, pörköltekkel, töltött káposztával, levesekkel. Én azt hiszem, hogy ez a legfőbb értéke ennek az egész rendezvénynek. És ha eszükbe jut otthon ezt a látott étket megcsinálni, mi annak örülünk a legjobban.” - mondta a csapat vezetője, Takács József.
A szombati felhőszakadás miatt a csapatok a vártnál később kezdhettek neki a főzésnek, azonban minden sátor alatt gördülékenyen haladt a munka. A bográcsokban lecsó, babgulyás és töltött káposzta is rotyogott, a zsűri pedig nem csak értékelt, hanem tanácsokat is adott a jó eredmény elérése érdekében. A pontozás során figyelembe vették most is a tálalást, az étel illatát, és természetesen az ízét is. Az ítészek szerint kiváló étkek születtek.
„Én úgy érzem, hogy sok visszatérő csapat van, és igyekeznek, hogy finomat és jót főzzenek. Egy kicsit az időjárás megzavarta őket, és később kezdték el, de jókat fognak főzni. Egyet-kettőt kóstoltunk, érdekes ízeket tapasztaltunk, és extra ételeket fogunk továbbra is kóstolni. Bízom benne, hogy sikerül a díjakat is kiosztanunk, egyetértésben a zsűritagjaimmal.” - emelte ki a zsűri elnöke, Vetőné Zeke Erzsébet.
A Háromlábú Fesztivál azonban nem csak az ételekről, hanem az együttlétről is szól. A Szépkilátóhoz baráti társaságokból kovácsolódott csapatok érkeztek, és az alapanyagok mellé számos jó sztori is előkerült. A programot a Bertha Bulcsú Művelődési Ház vezetése hívta életre azzal a céllal, hogy a nyári szezon kezdetén kikapcsolódást kínáljon a település lakóinak is.
„Mi ebből a programból nem szerettünk volna egy olyan nagyobb lélegzetű eseményt csinálni, mint mondjuk a Palacsintafesztivál, tehát nem ez volt a célunk vele. Igazából inkább a Szent Iván éji Civil Pikniknek az örököse ez a rendezvény. Igazából a helyiekre koncentráltunk, és mondjuk a szűkebb régióra, tehát a szomszédos településekre. Ahogy most itt végignéztem, rengeteg ismerős arcot láttam. Ilyenkor a nyaralótulajdonosok is szoktak készülni erre az eseményre.” - tájékoztatott a Bertha Bulcsu Művelődési Ház vezetője, Villányi Éva.
A szervezők a jó hangulatról is gondoskodtak. A sátor alatt a sümegi Deresedő Wild Gerlicék húzták a talpalávalót, de blues dallamok is felcsendültek. A csapatok szívesen kínálgatták az elkészült fogásokat a rendezvényre érkezőknek.
Regman Karola - Keszthelyi TV