A vonatok helyett ezúttal a bográcsoké volt a főszerep a vágányok mentén. A keszthelyi vasútállomás melletti területen öt partner vállalat készítette az ízletes italokat. A házigazdák mellett az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ, a mentőállomás, a keszthelyi képviselő testület és az Agrolog Kft. kevergette a forralt borokat. Az agrárlogisztikával foglalkozó keszthelyi cég két csapatot is kiállított. "Az egyik forralt borunk az egy gyümölcsös jellegű, csak gyümölcs van benne, nagyon kevés cukorral készült el. A másik bor inkább fűszeres jellegű, házi bort hoztunk, hogy igazándiból teljesen az általunk készített és általunk hozott alapanyagokból készüljenek el a borok." - mesélte Barna Dániel ügyvezető.
A MÁV Keszthelyi Állomásfőnöksége hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a programot és a hívta el partnereit. Az ötlet a közeli Tapolcáról származik, ahol már komoly hagyománya van egy hasonló, de jóval nagyobb léptékű forralt bor főző versenynek. "Reméljük, hogy ennek valami hagyománya lesz, valami elindul ezzel és akkor jövőre akár sokkal több csapattal, több intézményt bevonunk esetleg." - árulta el televíziónknak Koponics János állomásfőnök.
Szakmai zsűrit kért fel a versenyre az állomásfőnökség. A Da Bibere Zalai Borlovagrend elnök-nagymesterének elnökletével előbb a fehér, később a vörösborokból készült főzeteket értékelték. Brazsil József elmondta, hogy fontos, hogy az alapbort megfelelően egészítsék ki a hozzáadott fűszerek.
A jó hangulatú program résztvevői egyöntetűen fogalmazták meg, hogy érdemes jövőre a folytatás. Nem a verseny, hanem elsősorban a hangulat miatt. Az állomásfőnökség azt is fontolgatja, hogy jövőre magánszemélyeket is bevon a rendezvénybe, melyhez hasonló nincsen Keszthelyen.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV