A Balaton Kamarakórus ByeAlex feldolgozása aratta a legnagyobb sikert a hétfő délutáni kórustalálkozón. A tavaly újjászerveződött énekkar főként könnyűzenei slágerekkel örvendezteti meg a hallgatóságot. Ennek az egyik legfőbb oka az, hogy a fellépéseik alkalmával szeretnének minél szélesebb közönséghez eljutni.
„Szerettük volna kicsit a fiatalokat is megszólítani ezzel a dallal, hiszen a legtöbb kórus viszonylag komoly műveket ad elő. Úgy gondoltuk, hogy ez minden korosztálynak szól. Mindenképpen szerettünk volna valami olyat énekelni, amit mindenki megért.” - mondta a Balaton Kamarakórus tagja, Molnár Attila.
A könnyűzene mellett népdalok és egyházi énekek is felcsendültek a Balaton Színház nagytermében. A 22. hangversenyen 5 énekkar lépett fel, hogy műsorával megörvendeztesse a közönséget. A Csány-Szendrey iskola Daloskedvűek kórusa először kapott meghívást a rendezvényre, a felkérésnek pedig nagy örömmel tettek eleget.
„Rengeteg elsős van a kórusban, körülbelül negyven, második-, harmadikos gyerekek is nagyon sokan vannak, fölsősök kevesebben, ők már egész könnyen, meg a középiskolások és a felnőtt kollégáim is szerintem nagyon jól megoldották és jól érezték magukat. Összességében úgy gondolom, hogy mindenki úgy megy haza, hogy egy nagyon jó élménnyel távozik.” - tájékoztatott a kórus karnagya, Gyulassyné Nagy Henriett.
A programot a Goldmark Károly Művelődési Központ Karnagyi Klubja szervezte meg azzal a céllal, hogy a város kórusai bemutathassák egymásnak és a közönségnek az elmúlt év munkáját. A fellépő kórusok sorát a tavaly harmincadik születésnapját ünneplő Helikon Kórus zárta. Kendeh Gusztávné kiemelte, rendkívül nagy öröm, hogy a felnőttek mellett egyre több gyerek énekel az énekkarokban.
„A karnagy mindig boldog ilyenkor. Egyrészt mert a saját kórusa szerepelhetett, és lehetett énekelni, szép műveket lehetett énekelni. Másrészt pedig a többi karnagynak az öröme is benne van az emberben, és végre a sok-sok gyerek, akiket láthattunk a Csány-Szendrey iskola Daloskedvűek kórusában 70 vagy 72 gyerek énekelt, ami óriási öröm.” - tette hozzá a Helikon Kórus vezetője.
A találkozót idén is a kórusok közös éneklése zárta. A közelgő nemzeti ünnep jegyében Kossuth-nóták csendültek fel az összkarnak köszönhetően.
Regman Karola - Keszthelyi TV