Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Kinyitott a kisposta
2023. jan. 4. szerda | Keszthely
Kinyitott a kisposta
Újranyitott a Fodor utcai kisposta. A hivatal nagyon fontos a környékbeli lakosoknak, így az önkormányzat is kiemelt feladatként kezelte, hogy az egység üzemeltetéséhez hozzájáruljon. A Magyar Posta az energiaválságra hivatkozva döntött úgy, hogy 366 helyen zárja be a kirendeltségeit.

Nagy a forgalma a Fodor utcai kispostának. Folyamatosan érkeznek azok, akik ügyeiket szeretnék elintézni. A lakosok pozitívan nyilatkoznak az újranyitásról, hiszen többeknek okozna problémát, ha a Kossuth utcáig kellene elgyalogolniuk. Az önkormányzat sikeresen állapodott meg a Magyar Postával, hogy hozzájárulnak az egység üzemeltetéséhez. Több mint 20 és fél millió forintba kerül ez évente. Erről meghozták a testületi döntést is. Egyelőre másfél évig kell az önkormányzatnak állnia az üzemeltetést, azonban a Magyar Posta bármikor felülvizsgálhatja ennek szükségességét.

„El kellett ezt érni, hiszen nem engedélyezték a posta újranyitását. Ezt különböző uniós szabályokra, amit nem akarok részletezni, hogy milyen gazdasági okokra hivatkozva teszik meg, de én azt gondolom, hogy itt mindenképpen indokolt egy posta fenntartása. Ezt hosszú távon szeretnénk elérni. Hogyha az energiaárak nem lesznek ilyen magasak, akkor azért jobb helyzetben leszünk nagyon remélem, mert tulajdonképpen már ebben az évben is felülvizsgálhatják ezeket az álláspontokat. Hiszen, ha tartósan alacsony lesz az energia, akkor a Magyar Postának is több pénze marad.” - mondta el Manninger Jenő polgármester.

A polgármester elmondta, egy hivatal újranyitását engedélyezte a Magyar Posta, így a Csapás úti létesítmény nem üzemelhet továbbra sem. A minisztérium vezetésétől egy olyan javaslatot kaptak, hogy egy másik üzletben folytassanak postatevékenységet is. Az erre vonatkozó feltételeket azonban még nem kapták meg. Az önkormányzat keresi a lehetőségeket, hogy minél előbb megoldják ezt a problémát is.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2023. máj. 2. kedd 17:16 | Keszthely
A kisposták bezárásával kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció.
| 2022. dec. 22. csütörtök 13:55 | Keszthely
Az önkormányzat több mint 20 millió forinttal járul hozzá az egység üzemeltetéséhez.
| 2022. dec. 15. csütörtök 16:12 | Keszthely
Az önkormányzat hozzájárul a Fodor utcai posta működéshez, melyhez módosították is a költségvetést is.
| 2022. nov. 8. kedd 16:29 | Keszthely
A 2-es és a 4-es postát zárják be ideiglenesen.
| 2024. nov. 22. péntek 19:15 | Szentgyörgyvár
Az önkormányzati ciklust az 1994 óta regnáló polgármesterrel, Ádovics Istvánnal és egy új képviselővel kezdte meg a község
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
06:56
Savaria Filmfesztivál
07:49
Göcsej Filmfesztivál
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
11:00
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.