+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Zala megyei néptánc együttesek találkoztak
2022. december 6. kedd 16:29 - Keszthely
Zala megyei néptánc együttesek találkoztak
Öt együttes részvételével zajlott a Zala megyei Néptáncgála Keszthelyen. A meghívottak nagy örömmel fogadták az eseményt, hiszen ez jó alkalom volt a találkozásra, a tapasztalatcserére is. A Balaton Színházba többek között Nagykanizsáról, Lentiből és Zalaapátiból is érkeztek táncosok.

Több tájegység népzenei és néptánc hagyományai is megelevenedtek a Balaton Színházban. Az együttesek többször is színpadra léptek, így nagyon színes műsorban lehetett része a közönségnek. A táncosok szívesen fogadták a meghívást, hiszen a gála egyfajta fórumot is teremtett nekik. A tagoknak és a művészeti vezetőknek alkalmuk volt beszélgetni, ismerkedni egymással.

„Zala megyében hosszú éveken keresztül voltak nagyon jó, megyei szintű össznépi néptáncos fesztiválok, néptánc fesztiválok. Az utóbbi 15-20 évben sajnos ebből egyre kevesebb adódott. Nagyon örülünk neki, hogy színházi körülmények között adott most egy lehetőség arra, hogy ha nem is minden megyei néptánc együttes, de legalább 4-5 jó néptánc együttes egy gálaműsor keretében bemutathassa a repertoárját.” - mondta Kiss-Molnár István, a BorókaTáncegyüttes művészeti vezetője.

A népzene és a néptánc kultúránk alapvető építőköve. Az iskolákban nagyon sok gyerek vállalkozik arra, hogy ősei hagyományait elsajátítsa. A csoportoknak így mindig van utánpótlása, legyen szó akár táncról, akár zenéről. Az eseményt egy pályázatnak köszönhetően sikerült megvalósítani, amelynek több eleme is van.    

„Itt a falakon látható kiállítás is a pályázat eredményeként, abból a támogatásból jött létre. Talán többen emlékeznek, felső tagozatos diákoknak volt itt egy nagyon komoly néptáncbemutató. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes adta elő a Téli rege című előadást, de voltak kisebb volumenű rendezvények, programelemek. Például általános iskolások nyitott műhely keretében kézműves foglalkozásokon járhattak, vagy éppen helyi értékeket mutattak, mutattunk be nekik.” - tájékoztatott Osvald Bálint, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatóhelyettese.

Az együttesek természetesen zalai táncokat is bemutattak, de megelevenedtek többek között a dél-alföldi és a szilágysági hagyományok is. A programon a Nagyváthy Néptáncegyüttes is részt vett.   

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A szakemberek szerint egyre tudatosabbak az emberek, így sokan alkalmazzák a gyógynövényeket
 
A Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola újságát nem először díjazta a szakma.
 
A helyi önkormányzat támogatásával vásároltak digitális orgonát a cserszegtomaji templomnak.
 
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendeztek kertivasút találkozót Keszthelyen.
 
Idén Gyenesdiás is benevezett a “Társasjátékok éjszakája” címet viselő kezdeményezésre.
 
Sárgulás Keszthelyen: a kastély udvarán búcsúztak el a végzős diákok a Georgikon Campustól.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus