+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / 195-en játszanak a Lénárt László Tenisz Emlékversenyen
2022. szeptember 1. csütörtök 15:12 - Keszthely
195-en játszanak a Lénárt László Tenisz Emlékversenyen
Negyvenötödször rendezik meg a Lénárt László Tenisz Emlékversenyt. A senior korú teniszezőknek ez az egyik legkedveltebb nemzetközi megmérettetése. A mérkőzéseket két városban, Keszthelyen és Zalaegerszegen tartják.

Nagy tradíciója van a Lénárt László Emlékversenynek. Huszonöt országból érkeztek idén nyolcvan év fölötti teniszezők. Európából szinte mindenhonnan jöttek, de Venezuelából és Portugáliából is. 195-en állnak pályára a hat nap alatt. Lanstiák Éva gyermekkorában játszott sokat, majd több évtizedig nem. 22 esztendővel ezelőtt kezdett ismét teniszezni, de azóta rendszeresen sportol.

Lanstiák Éva – senior versenyző, Budapest: „Nagyon szeretek Keszthelyre jönni, azt hiszem, hogy az egészségemet, a meglévő egészségemet a sportnak, tenisznek köszönhetem. Annak ellenére, hogy négy stentet ültettek a koszorúerembe.”

Példaképei lehetnek a gyermekeknek az idős versenyzők, hiszen olyan sportteljesítményt nyújtanak, amit bizony sokkal fiatalabbak sem tudnak sokszor produkálni.

 

Bibók Tamás – versenyigazgató: „A gyermek versenyzőket egy senior versenyre kellene elhozni és lássák azt, hogy hol van ennek a történetnek a vége, hogy amit ők egyszer elkezdtek azt akár nyolcvan-nyolcvanöt éves korig lehet folytatni."

Barbarics Tamás versenybíró 2006 óta rendszeresen jelen van tornán. Szakmailag hazánk legrangosabb sporteseményének tartja ezt a versenyt ebben a korosztályban.

Barbarics Tamás – versenybíró: “Két helyszínen, Keszthelyen és Zalaegerszegen ez a negyvenötödik bajnokság. Pályahiány miatt nem tudtuk itt lejátszani. Az ITF-es szabályok szerint megy a dolog.”

A város vezetése is fontosnak tartja, hogy Keszthelyen legyen a tenisztorna. A versenyzőket megajándékozta Manninger Jenő polgármester. Keszthely feliratú sapkát és a városról szóló prospektus adott át, illetve egy hajókirándulást is biztosított számukra.

Manninger Jenő – polgármester, Keszthely: “Ezt természetesen abból az érdekből adjuk nekik, hogy lássák azt, hogy a város hozzáállása pozitív, mert hosszú éveken keresztül ez itt volt megrendezve. Sajnos ebben az évben még nincs elegendő jó pályánk.”

A tervek szerint kialakítanának még teniszpályákat, hogy jövőre teljes egészében Keszthelyen tudják lebonyolítani a nemzetközi senior teniszversenyt.

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Az iszaokotrás, a térségi marketing és az összefogás állt a középpontban a tanácskozáson.
 
A regionális megmérettetésen magyar költők tollából származó verseket hallgathattak meg.
 
A Vajda János Gimnázium a vármegye legaktívabb diákolimpiai középiskolája.
 
Az új bérlet- és kedvezményrendszerről tájékoztató weboldalt indított a MÁV-VOLÁN-csoport.
 
A találkozót a Keszthely-Kertvárosért Egyesület szervezte.
 
A keszthelyi versenyző 10 méteres légpisztoly számban 10. lett.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus