Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Sport - Szabadidő / Negyedszer rendezték meg a Forintos László emlékversenyt
2026. szep. 22. kedd | Keszthely
Negyedszer rendezték meg a Forintos László emlékversenyt
Immár negyedik alkalommal rendezték meg Keszthelyen a Dr. Forintos László Ifjúsági Tehetséggondozó Emlékversenyt. A Helikon Tenisz Club pályáin 7 és 14 év közötti fiatalok mérték össze tudásukat, a résztvevők pedig több mint nyolc településről érkeztek. A verseny egyre népszerűbb, idén 46 gyermek nevezett, ami csaknem a duplája a kezdeti létszámnak.

A teniszt nem lehet elég korán kezdeni: ezt a kiváló sportot már fiatal korban ajánlatos megszerettetni. A gyerekeknek több okból is öröm a játék. "Sok mindenkivel játszhatok, balkezesekkel, meg jobbakkal nálam" - örvendezett a három esztendeje teniszező Hegyi Kristóf.

Dr. Forintos László dédunokája is példát mutat ebben: a kislány már két és fél éve teniszezik és a verseny napján már egy meccset is nyert. Kottász Dalma így vélekedett: "Nekem nagyon megtisztelő volt, hogy így a dédnagypapámról elnevezett teniszversenyen indulhatok. Nagyon büszke vagyok a nagymamámra és mindenkire, hogy így ezt meg tudták így szervezni, mert én nem tudtam volna."

Dr. Forintos László egykori főszolgabíró fontos szerepet töltött be Keszthely teniszéletében. Nevéhez fűződik a négypályás, nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas teniszkomplexum létrehozása, az emlékverseny pedig a sportember szellemisége előtt tiszteleg. Közben lehetőséget biztosít a legfiatalabbaknak a versenyzésre és a tehetséggondozásra. "A negyedik éve már kétszer annyi jelentkező van, mint az első évben volt - tehát ilyen 25 fővel indultunk, és az idei évben már 46-an jelentkeztek. Ez gyakorlatilag több, mint nyolc város, tehát Boglártól Pécsig, Szekszárdtól Zalaegerszegig, Tihanytól természetesen Keszthelyig" - mondta el Dr. Forintos László unokája, Kottászné dr. Vass Orsolya.

A Helikon Tenisz Club jelenleg 113 tagot számlál. A szervezet elnöke, Horváth Imre szeretné, ha a pályákon egész évben minél több sportoló és család találkozna: "Szeretnénk azt, hogy élet legyen itt a pályán, élet legyen Keszthelyen. Ahhoz, hogy élet legyen a pályán, élet legyen itt, minél több, színesebb élet legyen Keszthelyen, szükség van a teniszre. Mindegy egyébként, hogy milyen sport, csak sport legyen. Ennek egyik eleme a tenisz. Nagy örömmel várjuk az ifjúsági versenyzőket, hisz itt látható, hogy 8-14 éves korig versenyeznek, pattog a labda és ez egy csodálatos dolog."

A klub az ifjúsági emlékverseny mellett évadnyitó és év közbeni versenyeket, valamint szenior nemzetközi tornát is rendez. A fiatalok között olyan tehetségek is vannak, akik már az utánpótlás-válogatottban is bemutatkozhattak. A versenysport komoly munkát és kitartást igényel, ezért az elsődleges cél az, hogy minél több gyermeket megszerettessenek a tenisszel és általában a sporttal.

Lenkai Petra, Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

| 2026. aug. 27. csütörtök 19:15 | Keszthely
Több évtizedes múltra tekint vissza a keszthelyi nemzetközi szenior teniszverseny. Idén mintegy 20 országból 140 játékos lép pályára.
| 2025. okt. 21. kedd 19:15 | Keszthely
Páros versennyel zárták a szezont a Helikon Tenisz Clubnál.
| 2025. szep. 16. kedd 19:15 | Keszthely
A helyi teniszklubbok mellett az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők.
| 2025. szep. 1. hétfő 19:15 | Keszthely
50 kategóriában hirdettek győztest.
| 2025. máj. 19. hétfő 19:15 | Keszthely
Sok programmal készülnek ebben az évben is a klubnál, fejlesztések is lesznek.
21:00
Szignatúra
21:30
Hargita Tv
21:45
Savaria Filmfesztivál
22:00
Híradó
22:45
MMA filmek
23:37
Savaria Filmfesztivál
23:46
Savaria Filmfesztivál
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.