Nem csak a nyári művésztelepen, hanem a Balatoni Múzeumban is akciófestéssel örvendeztették meg a közönséget az alkotóközösség tagjai. Horváth Melinda, Tirnován Kata és a nemrég Zala György-díjjal kitüntetett Takács-Szencz Lívia állt a vászon elé. Ahogy a kulturális pikniken, úgy most is Halápy János inspirálta az alkotókat, akik nagy összhangban dolgoztak.
Takács-Szencz Lívia: „Szerencsére már hosszú évek óta ismerjük egymást, mondhatom azt, hogy barátság köt össze bennünket és ismerjük egymás művészetét is, ugyanakkor tudunk egymáshoz alkalmazkodni. Különösen előtte nagy megbeszéléseket nem tartottunk, csak annyit, hogy a Balaton lesz a téma és ezentúl már egymás rezdüléseihez alkalmazkodtunk a munka folyamán.”
Szent Lukács, a festők védőszentje. A Balatoni Múzeum már évek óta ehhez a naphoz kapcsolódva a MŰSZAK nyári munkáival nyitja meg festészeti tárlatainak sorát. A közönség ezúttal is nagy érdeklődéssel fogadta a cserszegtomaji alkotótáborban készült munkákat.
„Nagyon meglepett engem az alkotások sokszínűsége, az alkotások változatossága. A szín és formavilág meg egészen döbbenetes, tehát a nagyon egyszerűtől a nagyon színes, nagyon változatos képekig minden fellelhető” -mondta el véleményét Boáné Pintér Erzsébet.
A múzeum és az alkotóközösség kapcsolata erős és személyes viszonyokon alapszik. A múzeum nem csak mint kiállítóhely, hanem mint szakmai partner is közreműködik; segítenek minden évben egy helyi kötődésű művészt kiválasztani, aki a piknik témáját adja. A Művészek Szabad Alkotóközösségének az egyénisége a sokszínűségében rejlik – vélekedik a házigazda intézmény igazgatója, Havasi Bálint:
„Nekem nagyon izgalmas az ellenpontozása, az ellensúlyozása az anyagnak. Egy kettősség vonul végig a kiállításon; álomszerűség-valóság, Isten-ember, álom és hétköznapok – ezek számomra minden megjelennek a kiállításban. Sőt még a komolyság és a kis fricska, a vicc is megjelenik a kiállításban.”
Takács Ferdinánd és felesége, Szencz Lívia, immár hetedik éve látta vendégül otthonukban a művészeket. Az alapítók szeretnék tovább folytatni munkájukat. A verseket, faragásokat olaj és akvarellfestményeket december 31-ig tekintheti meg a közönség Keszthelyen, ezt követően a zalaegerszegi Móricz Galéria fogadja be az alkotásokat.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV