A Balaton Intercity, 80 km/órás sebességgel közlekedik ezen a szakaszon a járat. A Déli pályaudvarról érkező szerelvény gázolta el július 29-én azt a személyautót, aminek 16 éves utasa életét vesztette. A balesetre egy gyertya és a helyszínelés nyomai emlékeztetnek. Az autót sofőrje az áldozat nővére. Mentőhelikopter vitte a szombathelyi kórházba.
A gyirmóti család a Kisalföldnek nyilatkozott. A portál azt írja, hogy ő már jobban van, s csak bízni lehet abban, hogy egyszer valamikor sikerül majd túltennie magát a tragédián. A család a nyaralása utolsó napját töltötte Keszthelyen. A szülők a kutyás strand parkolójában várták a gyerekeket, amikor megtörtént a tragédia.
Nem ez volt az első baleset ebben az átjáróban. Két évvel ezelőtt csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt haláleset. Az akkor megnyílt Kutyás Park és Piknikkert üzemeltetői és a városvezetés már akkor a MÁV-hoz fordult.
„Már 2020-ban tettünk egy bejelentést a városvezetéssel közösen a MÁV irányába, hogy ide kellene tenni egy fénysorompót vagy egy fényjelzést annak érdekében, hogy ne következzen be baleset, hiszen itt a nyári hónapokban nagyon megnövekedett forgalommal kell számolni, de sajnos ezt 2020-ban a MÁV elutasította, így nem történt semmi és ez a sajnálatos baleset is sajnos most megtörtént” - nyilatkozta a Keszthelyi Kutyás Strand és Piknikkertet üzemeltető Sziládi-Kovács Tibor a baleset napján.
A vasúti átkelőnél se fény- se félsorompó. Andráskereszt és stoptábla van. A kutyás strand megnyitása óta jelentősen megnőtt itt a forgalom. A MÁV szerint az ilyen baleseteket a gépjárművezetők figyelmetlensége, a KRESZ megszegése okozza. A Zalai Hírlap szerint a vasút hibájára visszavezethetően 2008 óta nem volt ilyen baleset.
A baleset után megkerestük a MÁV-ot, hogy milyen lépéseket tesznek, illetve tehetnek azért, hogy biztonságosabb legyen ez a vasúti átjáró. Válaszukban azt írták: a vasúti átjáró a jogszabályi feltételeknek megfelelően biztosított. A vasúti pályafelügyeleti tevekénység során a vasút rendszeresen, kiemelt figyelemmel vizsgálja az útátjáró és a rálátás állapotát, a belátható távolságot a vágányok irányában, a rálátási háromszög szintén megfelel a hatósági előírásoknak. A terület egyébként más útvonalon megközelíthető – a strandtól körülbelül 2 km-re, – a Csárda utcában lévő fény- és félsorompóval felszerelt átjárón keresztül.
A MÁV azt is közölte, hogy a biztonság növelése érdekében, kockázatértékelések alapján szükségszerűen, folyamatosan történnek műszaki beavatkozások. A zaol.hu szerint idén már 22-en haltak meg vasúti átjárós balesetben, többen, mint tavaly az egész esztendőben.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV