2021-ben 68 szabadtéri tűzeset, 10 kéménytűz és 9 tűzvizsgálati eljárás volt a Keszthelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Keszthelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság illetékességi területén. Az elöljáró kiválóra értékelte a kirendeltség 2021. évi tevékenységét. A képviselő-testület ülésén Laczikó Károly kirendeltségvezető megköszönte a partnerséget és a segítséget, amit az önkormányzat a Georgikon utcai társasház-tűznél tanúsított: „Én remélem hogy hasonló helyzet nem lesz az elkövetkezendő időszakban, de biztos vagyok benne hogy ha szükség lesz rá, újra ugyanerre a segítségre számíthatunk.”
A tanácskozáson valamennyi önkormányzati, vagy a városhoz kapcsolódó cég és szervezet beszámolója napirendre került. Mindegyik előterjesztést megszavazták a képviselők. A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló rendeletet módosította a testület. Erre azért volt szükség, hogy az újonnan épült ingatlanok miatt ne kelljen átszámozni az adott utca összes épületét. A rendelet engedélyezi a /a, /b vagy további jelöléseket. Rendelet alkotását kezdeményezte Dékány Péter képviselő a fásszárú növények védelméről. Mivel erre van már helyi szabályozás, illetve a túlszabályozás elkerülése érdekében, a testület egy korábbi kezdeményezéshez hasonlóan nem támogatta a tervezetet.
„Ezeket a magántulajdonban lévő fakivágásokra is kell alkalmazni ezeket a rendelkezéseket. Természetesen külön figyelmet fogunk erre fordítani, s külön fel fogjuk hívni a lakosság figyelmét, hogy ez a helyi szabályozás most is érvényben van és kérjük ezeknek a betartását” - mondta dr. Gábor Hajnalka jegyző.
A grémium az M76-os útnál épült új kerékpárutak üzemeltetési feladatiról is döntött. Lezárta a város a Keszthely Hazavár projekt lakásfelújítására vonatkozó közbeszerzést. A beérkezett ajánlatok bírálatát eredménytelennek nyilvánították, mivel mindegyik jóval meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezetet.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV