Manninger Jenő 20 éven keresztül országgyűlési képviselőként dolgozott Keszthelyért és a térségért. A politikus ezért átlátja a város problémáit, és naprakész a már futó, illetve a tervezett projektekkel kapcsolatban is.
„Intézmények felújítása, a zeneiskola felújítása. Van olyan projekt, ami átkerült az egyházhoz, a Sörház projekt. Folyamatosan bővülnek a strandok, de most egy nagyobbra is készülünk, aminek az előkészítésében és a keretösszeg meghatározásában részt vettem. Ez 8 milliárd forint, ami kifejezetten a keszthelyi városfejlesztést fogja szolgálni.” - mondta Manninger Jenő, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.
Bánhegyi Renátát Keszthely-Kertvárosban indítja a Fidesz-KDNP. A városrészben Dr. Ifi Ferenc váratlan halála miatt kell új képviselőt választani. Bánhegyi Renáta tősgyökeres keszthelyiként az önkormányzatnál és a járási hivatalban is dolgozott, így nem ismeretlen a városlakóknak.
„A szüleim ott éltek Kertvárosban, tehát azért ismerem a város ezen részének a problémáit. Nyilván az elkövetkező időben megpróbálom a választópolgárokat felkeresni, a személyes kontaktus úgy gondolom, hogy nagyon fontos. Ez alapján remélem, hogy egy produktív együttműködést tudunk a későbbiekben véghezvinni.” - emelte ki Bánhegyi Renáta, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje.
Keszthely képviselőtestülete a múlt héten döntött arról, hogy június 26-ra írják ki az időközi választást. A kampány szombaton kezdődik.
Regman Karola - Keszthelyi TV