Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Fidesz: töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt
2024. nov. 28. csütörtök | Keszthely
Fidesz: töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódóan tart országjárást a Fidesz-KDNP. Keszthelyen Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, valamint Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője tartott fórumot. Az eseményen elhangzott, a kormánynak kiemelten fontos, hogy a stratégiai döntések előtt kikérjék az emberek véleményét.

Nagy Bálint arról beszélt, az ukrán-orosz háború és az abból adódó gazdasági nehézségek új helyzetet idéztek elő, amelyre a kormánynak megfelelő válaszokat kell adnia. Kifejtette, a nemzeti konzultáció jó lehetőség arra, hogy az emberek elmondják a véleményüket, ugyanakkor fontosak a személyes találkozások is, ezért kezdett országjárásba a Fidesz. Hozzátette, Illés Boglárka első kézből tudja tájékoztatni az állampolgárokat a külgazdaságot érintő kérdésekben. 

„A kormány egy újabb Nemzeti Konzultációt indított, aminek elsődleges és talán legfontosabb pontja az az az irány, az a stratégiai irány, amelyet meg kell, hogy válasszunk, ahogy reagálni tudunk ezekre a kihívásokra. Nyilván ebben nagyon sok fontos téma van, akár a gazdasági semlegességre, akár a kis- és középvállalkozások segítésére, támogatására, a gazdaság erősítésére, a családok támogatásra, a szépkorúak segítésére vonatkozóan.” - tájékoztatott Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár.

Illés Boglárka kifejtette, a kormánynak fontos, hogy ne csak a választásokon, hanem minden stratégiai döntés előtt megkérdezze az embereket, hiszen fontos az állampolgárok felhatalmazása. Elhangzott, a jövőt közösen kell építeni, illetve cél a kapcsolatok fenntartása és ápolása. Kiemelte, míg világszerte csökkent a beruházási kedv, itthon 13 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások. Ugyanakkor hozzátette, számos csatát kell megvívni a nemzetközi porondon.

„Azért is fontos, hogy most nemzeti konzultációt indítottunk a gazdasági semlegességről, gazdasági kérdésekről, mert pontosan tudjuk, hogy nekünk lehet elképzelésünk a jövőnket érintően, de ahogy eddig, ezt követően is a magyar emberek összefogásából, a magyar emberek akaratából, cselekvéséből, tenni akarásából, képességéből és a magyar sikerekből tudjuk a magyar jövőt és Magyarország jövőjét is közösen építeni.” - tette hozzá Illés Boglárka kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkár.

A fórumon elmondták, a következő hetekben Zalába is megérkeznek a kérdőívek, ezeket december folyamán kell visszaküldeni. Ugyanakkor az év utolsó hónapjában online is ki lehet tölteni a nemzeti konzultációt.           

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. okt. 4. péntek 19:15 | Keszthely
A FIDESZ Keszthelyi Csoportja sokallja az új testületben a vezetőket. Szerintük pazarló, hogy több alpolgármester, bizottság és tanácsnok is van.
| 2024. jún. 24. hétfő 19:15 | Keszthely
A Fidesz helyi csoportja azt kérdezi Dr. Tóth Gergelytől: személyével a Momentum Mozgalom nyert önkormányzati választást Keszthelyen?
| 2024. jún. 24. hétfő 19:15 | Keszthely
A Fidesz helyi csoportjának közleménye kapcsán megkerestük dr. Tóth Gergely megválasztott polgármestert.
| 2024. már. 14. csütörtök 19:15 | Keszthely
Március 12-én döntött a keszthelyi egyéni körzetekben induló képviselőjelöltekről a helyi szervezet.
| 2024. feb. 27. kedd 19:15 |
Novák Ferencet és Vértesaljai Lászlót is polgármesterjelöltnek javasolják.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
00:00
Képújság
06:00
Göcsej Filmfesztivál
06:52
Göcsej Filmfesztivál
06:56
Savaria Filmfesztivál
07:49
Göcsej Filmfesztivál
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.