+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Köszöntötték az újságírókat
2022. március 9. szerda 18:00 - Zalaegerszeg
Köszöntötték az újságírókat
A pontos és hiteles tájékoztatáshoz elengedhetetlen a sajtó – hangzott el a szabad sajtó napján Zalaegerszegen. A megyében már hagyomány, hogy március 15-e környékén köszöntik az újságírókat, rádiós és televíziós szakembereket. A Megyeházán szó esett a pandémiáról és az orosz-ukrán konfliktusról is.

Ma Magyarországon mindenkinek lehetősége van a saját világnézete, meggyőződése szerint informálódni. A sajtónak kiemelt szerepe van a pontos és hiteles tájékoztatásban, hiszen a leírt vagy kimondott szónak, a rögzített képnek súlya van. A pandémia idején és a most zajló háborús helyzetben is fontos helyt állni.

„A mi munkánk csak úgy válhat teljessé, és a lakosság körében ismertté és elfogadottá, hogyha a sajtó hitelesen tudósít ezekről a feladatokról. Az elmúlt év is egy megpróbáltatásokkal nehéz év volt, gondolok itt a világjárvány ellen folytatott küzdelmünkre, ami úgy sikerülhetett ezt a járványt leküzdeni – amit azért most már elmondhatunk, hogy a sajtó tudósított, az embereket tájékoztatta.” - tájékoztatott Dr. Sifter Rózsa, Zala megye kormánymegbízottja.

A közösségi oldalakon ma már bárki bármit publikálhat, bármivel kapcsolatban megfogalmazhatja az álláspontját. Ugyanakkor a krízishelyzetekben mindenkinek óriási felelőssége van, aki megnyilvánul. Ezért nagyon jelentős, hogy a sajtó munkatársai mit és hogyan írnak le, mutatnak meg. A különböző szervekkel való együttműködés is fontos, ez Zala megyében kiemelt helyen szerepel.

„Azt, hogy a sajtóval való kapcsolatunk milyen, egyetlen egy mondattal tudom igazán kifejezni: kitűnő, partneri, és talán még azt is mondhatjuk, hogy baráti. Ehhez kell – azt gondolom – mind a két félnek tenni. Az egyik az, hogy a mai helyzetben – nem csak a választásról beszélünk, hanem sajnos a háborúról is – minden szónak jelentősége van, minden mondatnak. Divatos szó ma Magyarországon, de igaz: tűpontosan kell fogalmazni.” - emelte ki Pál Attila, a Zala Megyei Önkormányzat elnöke.

Zala megye médiamunkatársait a rendőrség, a katasztrófavédelem és a kormányhivatal is köszöntötte. A sajtó nevében Horváth Attila, a Zalai Hírlap főszerkesztője és Ekler Elemér, a Zalatáj főszerkesztője beszélt. Mindketten kiemelték, a sajtó feladata a hazánkban élő emberek szolgálata. Különösen igaz ez a jelen krízishelyzetben.

„Nagyon reméljük, hogy a békét sikerül megőrizni, és nem sodródunk bele ebbe a háborúba. Ez mindannyiunknak alapérdeke. De természetesen feladatunk ezzel együtt is van, hiszen menekültek tízezrei, sőt, most már százezrei érkeznek az országba. Az ő ellátásuk, támogatásuk, segítésük mindanniyunknak a humanitárius feladata. Hogyha mindenki a maga területén elvégzi a munkáját kellő lelkiismeretességgel és szakmai elhivatottsággal, akkor azt gondolom, hogy ezekből a krízisekből ki tudunk majd keveredni idővel a lehető legjobb módon.” - mondta Horváth Attila, a Zalai Hírlap főszerkesztője.

A szabad sajtó napján a zalalövői általános iskola diákja adott műsort. A köszöntőket követően reggelire várták a média munkatársait.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
7
további híreink
 
A Híradó Plusz vendége: Lengl Zoltán állami főépítész
 
Az eseményt hagyományteremtő szándékkal hívták életre.
 
A Promenád Kávéház fügés-diós szaloncukra az első,a Sütibolt meggyes-marcipános kreációja a harmadik lett
 
Kilencedik alkalommal jelent meg a régióban méltán népszerű iadvány, tizenkilenc szerző írásai olvashatók
 
A bőséges csapadéknak köszönhetően az elmúlt nyolc napban 6 centiméternyit emelkedett a vízállás.
 
Kétmillió forint értékben ajánlott fel tartós élelmiszert a rászorulóknak egy keszthelyi vállalkozás.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus