Nem nagyon találni eladó táblát a keszthelyi lakásokon. Kisebb kínálat, magas kereslet és gyors adásvételek jellemzik az ingatlanpiacot.
„Négy éve vettek a gyerekeim lakást, akkor még jó áron tudtak venni” - mondta Rédei Imréné.
Zala megyében a használt ingatlanok átlagos négyzetméterára majdnem negyedével drágult az elmúlt évhez képest. Az ingatlan.com adatai szerint jelenleg a zalai átlagos négyzetméterár 362 ezer forint, amit csak kicsivel halad meg a megyeszékhely. Keszthelyen és Hévízen 520-550 ezer forint a középérték. A megye legolcsóbb ingatlanjait pedig akár 1-2 négyzetméternyi keszthelyi tarifáért meg lehet vásárolni. 2015 óta folyamatosan drágulnak a házak és lakások Magyarországon.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője: „Ha középtávon vizsgáljuk az ingatlanárak alakulását és négy-öt évre visszamegyünk az időben, akkor azt látjuk, hogy körülbelül duplájára nőttek ez alatt az időszak alatt az ingatlanok árai, ami európai viszonylatban is kiemelkedőnek számít.”
Megugrott a kínálat és a kereslet is az új lakások iránt. A szakemberek szerint ez az 5 százalékos lakásáfa és a mindössze 2,5 százalékos kamatozású zöldhitelnek is köszönhető. decemberéhez képest januárban 73 százalékkal több új lakás került be az értékesítők kínálatába. Ebben a keszthelyi ingatlanirodában azt tapasztalják, hogy a városban a lakásokat, míg a környéken főleg a nyaralókat keresik.
„A pandémia után megjelent ez az igény az emberekben egy második otthon iránt. Ezt is érezzük, a környéken most ezeket az ingatlanokat jobban keresik” - nyilatkozta Mácsai-Tischner Henriett, a Duna Huse értékesítője.
Az ingatlanértékesítők szerint az igénybe vehető állami támogatások miatt is még tovább nő majd a kereslet. Az árak csökkenése szinte kizárt, a növekvő igények csak tovább emelik a vételárakat.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV