Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Idén is várják a cipősdobozokat
2021. dec. 14. kedd | Keszthely
Idén is várják a cipősdobozokat
December 19-ig várják az ajándékcsomagokat a Cipősdoboz akció keretén belül a Tegyünk Együtt Keszthelyért Egyesület tagjai. A szervezet már negyedik éve csatlakozik a Baptista Szeretetszolgálat programjához. A felhívásra több oktatási intézmény is megmozdult, idén a Vajda János Gimnázium mellett a Csány-Szendrey iskola diákjai is készítettek ajándékokat a rászorulóknak.

A Csány-Szendrey iskola diákjai is részt vesznek a Cipősdoboz akcióban. A szépen becsomagolt és apró figyelmességekkel megtöltött dobozok először az iskolában felállított fa alá kerültek. A gyerekek nagy örömmel állították össze az ajándékcsomagokat, hiszen tudják, sokan vannak olyanok, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.

„Azért veszek részt ebben az egészben, mivel a karácsony a szeretet ünnepe, és sajnos nem minden családnak adatik meg az a szerencse, hogy a fa alatt lássa az ajándékokat. Ezért nekünk segítenünk kell, ez a kötelességünk, hogy az embertársainknak szerencsés ajándékokat adjunk.” - mondta a Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI tanulója, Gárdos Abigél.

„Nagyon örültünk, hogy segíthetünk azoknak, akik nem tudnak annyira örülni a karácsonynak, mert sajnos nem tehetik meg ezt. Emiatt mi is csatlakoztunk ehhez, és elkezdtük ezt a gesztust. Szerintem ez egy nagyon szép dolog. Mi is nagyon sokat szeretnénk ajándékozni, hogy akik nem tehetik meg ezt, azok nagyon örüljenek neki.” - tette hozzá egy másik diák, Gedeon Miklós György.

A diákok a program helyi szervezőinek adták át az első csomagot. Az akciót minden évben megszervezi a Baptista Szeretetszolgálat, a kezdeményezéshez Keszthely negyedik éve csatlakozik.

Az ajándékcsomagokat ezúttal is a Család és KarrierPont irodájában gyűjtik a Tegyünk Együtt Keszthelyért Egyesület tagjai. A Vajda János Gimnázium diákjai idén is együttműködnek az akcióban, hozzájuk csatlakoztak a Csány-Szendrey iskola tanulói. A csomagokat december 19-ig lehet leadni a gyűjtőponton. A szervezők idén is felhívják a figyelmet arra, hogy mit érdemes a dobozokba csomagolni.           

„A dobozok megtöltése során szükséges arra odafigyelni, hogy törékeny, illetve romlandóélelmiszer ne legyen benne, továbbá semmilyen agresszivitásra sarkalló dolog ne szerepeljen a dobozokban. Mindemellett rengeteg játék, színező, kifestő, plüssök, ilyesmik nyugodtan kerülhetnek bele.” - tájékoztatott Molnár Anna, a Tegyünk Együtt Keszthelyért Egyesület elnöke.

A dobozokat fontos felcímkézni, mindenképpen kerüljön rá, hogy a felajánló hány éves gyereknek, illetve fiúnak vagy lánynak szánja az ajándékot. A csomagokat kedden és csütörtökön déltől 15 óráig, illetve szerdán 16 órától 19 óráig lehet leadni a Család és KarrierPont irodájában.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2023. dec. 20. szerda 15:14 | Keszthely
Rászoruló gyermekeket szeretnének megajándékozni.
| 2022. dec. 19. hétfő 15:11 | Keszthely
Keszthelyen is gyűjtöttek, több iskola is a jótékonyság mellé állt az idei évben is.
| 2022. nov. 25. péntek 16:57 | Keszthely
December 18-ig várják az adományokat.
| 2020. dec. 12. szombat 16:16 | Keszthely
A Baptista Szeretetszolgálat idén is meghirdette az akciót, devember 20-ig lehet adományozni.
| 2019. dec. 20. péntek 17:43 | Keszthely
Több száz ajándékot gyűlt össze a Tegyünk Együtt Keszthelyért Egyesület cipősdoboz akciójában.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
12:00
Képújság
18:00
Göcsej Filmfesztivál
18:52
Göcsej Filmfesztivál
18:56
Savaria Filmfesztivál
19:49
Göcsej Filmfesztivál
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Göcsej Filmfesztivál
21:52
Göcsej Filmfesztivál
21:56
Savaria Filmfesztivál
22:49
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.