+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Mozigépek a gyűjteménybe
2021. december 10. péntek 19:05 - Gyenesdiás
Mozigépek a gyűjteménybe
A Magyar Film Egyesület elnöke közel egy évtizede gyűjti, restaurálja a régi mozigépeket. Mint mondja: „minden ami a múlt, az történelem is egyben”. Ezért örült annak Szávics Gyula, hogy Gyenesdiás Önkormányzatától is kapott a településen egykor működő mozi régi gépeiből.

Szávics Gyula, a Magyar Film Egyesület alapítója egy 1960-as évekbeli mozigépet mutat Gyenesdiáson. Ő maga is először szemléli a régi masinákat. Régóta gyűjti az analóg filmkészítéssel kapcsolatos dokumentumokat, eszközöket. Gyűjtőszenvedélye évek óta tart.

"Egyik barátommal az egyetemen felfedeztünk kb. 2000 db dobozfilmet. S akkor elhatároztuk, hogy ezt nem szabad ott hagyni, meg kell mentenünk. Ez körülbelül hét éve volt és azóta is mentjük országosan ezeket a mozigépeket, filmeket,egyéb technikai eszközöket. Vetítőket, kicsitől a nagyig és a 8 mm-estől a 35 mm-ig, a nagyig. Tehát mindent megmentünk, ami még menthető." mondta Szávics Gyula.

Az egyesület alapítója azt mondja, minden lehetőséget megragad, hogy begyűjtse a régi mozitechnikai eszközöket, filmezéssel kapcsolatos tárgyakat, mert szeretne egy múzeumot létrehozni, hogy a rohamosan fejlődő technika világában az utókor is láthassa, honnét indult a filmezés. Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere a helyi könyvtárban mondta el a jelenlévőknek, hogy 68 éve már működött mozi a településen. Tudomására jutott, hogy Szávics Gyula mindig szívesen fogadja a régi gépeket, ezért úgy döntöttek, hogy a gyűjtőnek adományozzák. A régi mozigépek között van olyan, ami akkoriban újdonságnak, modernnek számított, nem kellett visszacsévélni a filmet, magától visszatekerte. A magyar, cseh és lengyel gyártmányú öreg mozigépek egy szeletet képviselnek a település történetében.

"’57-ben indult el ebben a házban a filmvetítés, illetve matinézás. A ’60-as években ez kiszélesedett annyira, hogy már vasárnaponként két előadás volt. Délelőtt egy matiné, délután egy polgári vetítés. Szerdánként is volt vetítés, s természetesen a ’60-as évek közepén egy évben 140 filmvetítés is volt ebben a teremben. Közel  nyolcvanan fértek el ebben a kultúrhelyiségben. Később a ’70-es években mikor a fűtést korszerűsítették, közel 100 férőhelyesre bővült ez a kultúrház és ebben az épületben azt követően beindult az igazi mozizás."- mondta el Gál Lajos.

A mozi Gyenesdiáson nagyon népszerű volt. A klubélet kiszélesedett, a mozi és a klub összetartotta a közösséget. A jelenlegi József Attila Művelődési Házat és Könyvtárat többször átalakították, változtak a funkciók. A régi mozigépek azonban megmaradtak.

"Én 1992-ben kerültem ide, s akkor, egy előtte 8-10 évvel épített vizesblokkhoz tartozó irodahelyiségben voltak. Sajnos fűtetlen volt. Akkor még a vonyarci közös tanáccsal kultúrotthon, könyvtár, egyéb helyiségeibe rakott villanykályhákat, de oda nem és ez meglátszik a gépeken. Kicsit penészesek voltak."- adott tájékoztatást Hársfalvi György a  József Attila Művelődési Ház és Könyvtár nyugalmazott igazgatója.

Az intézmény 2007-ben befejeződött átalakítása után helyezték fűtött, száraz helyre a mozigépeket. A masinákat restaurálják és a már meglévő több százzal együtt várják, hogy a leendő múzeumban a látogatók is megszemléljék őket.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Pályázati forrásból és önkormányzati támogatásból valósultak meg Zalaszántón a beruházások.
 
Az erős szél miatt ágleszakadásoktól tartott a strandüzemeltető.
 
18 pálya, 3 nap, több mint 50 induló – ez számokban a 26. Balaton kupa.
 
28 éve már augusztus első hétvégéje a balatoni halászok napja.
 
A Híradó Plusz vendége: Gyanó Szilvia néprajzkutató.
 
Ószandec és a lengyel-magyar barátság szószólójaként méltatták dr. Cséby Gézát.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár