Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Meggyújtották az első gyertyát a Helikon Liget Egyesület koszorúján
2021. nov. 29. hétfő | Keszthely
Meggyújtották az első gyertyát a Helikon Liget Egyesület koszorúján
Járjunk nyitott szemmel és figyeljünk embertársainkra – erre hívták fel a figyelmet a Helikon Liget Egyesület adventi gyertyagyújtásán. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is megtartotta ünnepségét a városrész civil szervezete. A rossz időre készülve ezúttal nem a IV. Béla park volt a meghitt pillanatok helyszíne. Az eseményen jelen volt a város polgármestere, Nagy Bálint is.

A keszthelyi Helikon Liget Egyesület hagyományos első adventi gyertyagyújtásán az egyesület elnöke köszöntötte a kis számban megjelenteket. Dr. Boldizsár Erzsébet elmondta, hogy a járvány miatt sokan félnek még ma is. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ünnepvárás idején különösen nagy szerepe van a törődésnek, a gondoskodásnak. Az elnök kiemelte, azokban a napokban, amikor várjuk Jézus születését, ünnepeljük az isteni szeretetet és annak megnyilvánulását, hogy ő szeret minket, nekünk is el kell gondolkodni, mennyire figyelünk embertársainkra.

"Ez a várakozás ne legyen passzív. Szeretném, hogyha mindenki a Covid miatt sok elmagányosodott embert megtalálna. Vannak családokban magányos emberek, akik a félelem miatt még magányosabbnak érzik magukat. Már nem csak az emberi kapcsolataik, az is hiányzik, hogy nem mernek kimenni az utcára,nem mernek elmenni sétálni, Sokkal jobban megterheli talán lelkileg ez a járvány az embereket, mint amennyi testi problémát okoz nekik. Szeretnék kérni mindenkit, aki ezzel a problémával találkozik, nyitott szemmel járjon. Ne csak a családjába kutassa fel azokat a távolabbi rokonokat, akik segítségre szorulnak, hanem nézzen körül a szomszédba, a lakóközösségbe."- mondta Dr. Boldizsár Erzsébet.

Az Advent első vasárnapján tartott ünnepi pillanatokban a református és katolikus egyház képviselői szóltak a megjelentekhez. Zichy Emőke református lelkész Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novelláját idézte példaként, amelynek a mondanivalója akár az ünnepvárás üzenete is lehetne. Merjünk szembenézni önmagunkkal.

"Eszembe jutott miközben az őriszentpéteri templom kazettás mennyezetét néztem édesapám egyik adventi gondolata. Aki nem ilyen helyzetben - de ott is ahol én felnőttem- nagyon nehéz helyzetben azt kérdezte. Három szó – és olyan szép a magyar nyelv- Krisztus megszületett. Értem. Érted. Érted? Erről szól az Advent.-mondta el Zichy Emőke.

Mezei András, a  Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika plébánosa gondolataiban kiemelte, az évnek ebben az időszakában az emberi szív sokkal érzékenyebb, tele vagyunk vágyakozással és várakozással. Az elkövetkezendő hetekben jobban felerősödnek a kapcsolatok és ráébredünk arra, hogy kik, vagy mik adják számunkra a szeretet erejével a melegséget.A szónoklatok után az egyesület elnöke és Nagy Bálint polgármester meggyújtották az első gyertyát, a hit gyertyáját.

"Ha óvatosan is,de legalább meg tudjuk tartani  már a rendezvényeinket. Azt a célt tűztük ki az idei évben, hogy elsődlegesen nem más településről szeretnénk idecsábítani embereket, hanem kifejezetten a keszthelyi családoknak, keszthelyi gyerekeknek, illetve embereknek szeretnénk olyan programokat kínálni az adventi időszakban, ami közösség építő. Az óvatosságra és az egymásra odafigyelésre még nagyobb hangsúlyt fektetünk, de nagyon nagy öröm, hogy ebben az időszakban is a városrészi rendezvény, gyertyagyújtások is meg tudnak valósulni. "- adott tájékoztatást Nagy Bálint.

A Helikon Liget Egyesület karácsonyfáját a hét elején helyezik el a már megszokott helyére a IV. Béla parknál található kávézóba.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

| 2024. feb. 26. hétfő 19:15 | Keszthely
A kommunizmus áldozatai előtt tisztelegtek Keszthelyen.
| 2022. dec. 19. hétfő 16:20 | Keszthely
A szeretet lángját Mezei András, Manninger Jenő és Vozár Péterné közösen gyújtották meg.
| 2022. dec. 15. csütörtök 16:08 | Keszthely
Bárki elviheti majd otthonába vasárnap 17 óra után.
| 2022. nov. 28. hétfő 11:26 | Keszthely
A találkozón a Csány-Szendrey Általános Iskola diákjai is közreműködtek.
| 2022. feb. 3. csütörtök 16:53 | Keszthely
A 40 napos Jézus jeruzsálemi bemutatására emlékezett február 2-án a katolikus egyház.
12:00
Képújság
18:00
Hargita TV
18:20
18:22
Göcsej Filmfesztivál
18:30
Kukkantó
19:00
Híradó
19:45
Balasport 2024
20:15
Savaria Filmfesztivál
20:41
Savaria Filmfesztivál
21:00
Hargita TV
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.