+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / A templom védőszentje előtt búcsúi szentmisével tisztelegtek
2021. október 11. hétfő 19:08 - Keszthely
A templom védőszentje előtt búcsúi szentmisével tisztelegtek
Vasárnap a Fő téri Magyarok Nagyasszony Plébániatemplomban búcsúi szentmisét tartottak. Az ünnepi szertartáson nemzeti patrónánkhoz, a Boldogságos Szűz Máriához fűződő történetek, legendák is elhangzottak. A szentmisén ünnepelte a templom kórusa is fennállásának 15. évfordulóját. A szertartást követően dombormű avatásra is sor került.

Évente megünnepli minden templom patrónusát, védőszentjét. Vasárnap a keszthelyi Fő téri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomba ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek. Tál Zoltán plébános a szentmisén idézte fel a Szűzanya és a magyar nép közötti kapcsolatot, amit István király halálát követően sem tudtak meggyengíteni. A harcokat, amikor a tatárok és törökök ellen is Jézus és Mária nevét kiáltották katonáink. A liturgián kiemelte a Patrona Hungariae sajátos ikonográfiáját. Fején a magyar Szent Koronával, a karján ülő kis Jézussal, akinek kezében az országalma látható, másik kezében a jogar. A keszthelyi templom felszentelésekor, a honfoglalás és államalapítás ezer éves évfordulóján, 1896. szeptember 8-án kapta az elnevezést, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya.

"Addig is Mária volt az oltalmazója a Fő téri templomunknak, de akkor a Magyar Katolikus Püspöki Kar kérte XIII. Leó pápát, mi köszönthessük külön ünneppel a szentséges szüzet. Magyarország fő patrónusát és így lett számunkra Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya. A búcsú valóban minden évben egy belső lelki öröm, hiszen idejövünk és a Szent Szűz anyai pártfogását kérjük az egész egyházközség számára, városunk számára. Családjaink, betegeink, haldoklóinknak. Úgyhogy ez tulajdonképpen egy imádságos közbenjárás mindazokért, akik hozzánk tartoznak az egyházközségben."- mondta el Tál Zoltán plébános.

A jeles napon ünnepelt a templom énekkara is. A 15 éves Salve Regina kórus tagjai rendszeresen részt vesznek a szentmiséken, ünnepnapokon, rendezvényeken. A búcsúi szentmisét követően a hívek a plébánia épülete előtt dombormű avatásra gyülekeztek. A Mindszenty József hercegprímást ábrázoló domborművet Hunyadi László, Magyar Örökség-díjas szobrász készítette. Az alkotást Tál Zoltán plébános áldotta meg.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus