Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / A megye kiválóságait díjazták
2021. szep. 20. hétfő | Zalaegerszeg
A megye kiválóságait díjazták
Dr. Kvarda Attilát, a Keszthelyi Kiscápákat és Dömötörfi Líviát, az Asbóth iskola szakmai igazgatóhelyettesét is kitűntette a Zala Megyei Közgyűlés. Az ünnepi ülésen Novák Katalin családokért felelős miniszter elmondta: akkor juthatunk igazán messzire, ha otthonról indulunk és hazaérkezünk. Dr. Pál Attila, a közgyűlés elnöke arról beszélt, a járványnak pozitív hatásai is vannak.

Zala Megye Díszpolgára kitüntetést vehetett át Dr. Ádám Veronika az ünnepi közgyűlésen. A díjazott kimagasló tudományos munkásságáért, kutatói tevékenységéért, a hazai és nemzetközi tudományos életben betöltött szerepének elismeréseként vehette át a díjatt. A neurokémia jeles kutatója Nagykanizsán született, munkájáért Széchenyi-díjat és a Magyar Érdemrend középkeresztjét is átvehette már.

„Annál nem tud semmi kedvesebb lenni, amikor oda megy vissza az ember, ahonnan elindult és ott szeretettel és elismeréssel fogadják. Ez valahogy egy ív, hogy elindult az ember, aztán elért, fölért valahova és visszamegy oda, ahonnan elindult. Ez, én azt gondolom, hogy mindenki életében egy nagyon szép pillanat.” - emelte ki Dr. Ádám Veronika neurokémikus, Zala Megye Díszpolgára.

A Zala Megye Egészségügyéért díjat Dr. Kvarda Attila vehette át. A hévízi Szent András Reumakórház és a Keszthelyi Kórház egykori főigazgatója példaértékű és áldozatos munkájáért kapta az elismerést. A Keszthelyi Kiscápák Egyesület kimagasló sport- és közösségépítő tevékenységéért vehette át a Zala Megye Sportjáért díjat. Zala Megye Szociális Gondoskodásáért elismerést kapott a gyenesdiási Kapernaum Szeretetotthon. A testület Zalai Pedagógus díjban részesítette Dömötörfi Líviát, az Asbóth iskola szakmai igazgatóhelyettesét. A zalaapáti Katonadal Fesztivál és a Harmonika Zenekar alapítóját, Németh Lajost Zala György-díjjal ismerte el a közgyűlés.

Az ünnepi közgyűlésen részt vett a családokért felelős miniszter. Novák Katalin elmondta, akkor juthatunk igazán messzire, ha otthonról indulunk és hazaérkezünk. Hozzátette, akkor tudunk hazánkért felelősséget érezni, ha szülővárosunkért is felelősséget érzünk.

„Amikor helyben elismerjük azokat, akik a közösségért dolgoznak, akkor arra hívjuk fel a figyelmet, hogy milyen fontos az, hogy valaki otthonról induljon és haza érkezzen meg. A helyi, kisebb közösségért tegyen, hogy akkor, amikor dolgozik, amikor szolgál, akkor ne csak a  nemzet javát tartsa szem előtt, hanem a kisebb közösségnek a javát is. Hogyha valaki a kisebb közösségért, a családjára, a szülővárosára, az otthonának a környezetére koncentrál, akkor lesz képes arra, hogy hosszú távon a nemzet érdekeit is szem előtt tartva szolgálja az egész magyarságot.” - tájékoztatott a családokért felelős miniszter.

A közgyűlés elnöke, Pál Attila arról beszélt, bár a pandémia az élet számos területére negatív hatással volt, több szempontból pozitív hozadéka is van. Emlékeztetett, az elmúlt másfél évben a járvány felgyorsította a globális digitalizációt és a tudományos fejlődést is. Kiemelte, az elért eredményeket el kell ismerni.

„Azokat az embereket ismerjük el, akik minden nap tevékenykednek és természetesen nem teljesítmény nélkül. Éjjel-nappal ott vannak a vártán és folyamatosan szolgálják a hazát. Zala megyében a kitüntetettek ilyen emberek.” - mondta Zala Megye Közgyűlésének elnöke.

Az ünnepi közgyűlésen a Boglya Népzenei Együttes muzsikált az egybegyűlteknek. Verset mondott Ticz András, a Hevesi Sándor Színház színművésze.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. nov. 6. szerda 19:15 | Szigliget
Az elnöki tisztséget Pali Róbert, Vonyarcvashegy polgármestere tölti be a következő ciklusban.
| 2024. szep. 16. hétfő 19:15 | Zalaegerszeg
Keszthelyieket is elismertek a Zala Vármegyei Közgyűlés ünnepi ülésén.
| 2024. feb. 19. hétfő 19:15 | Keszthely
Keszthely legnagyobb nyugdíjas közössége az idei esztendőt is aktívan kívánja tölteni.
| 2023. dec. 19. kedd 16:37 | Keszthely
A szervezet ünnepi közgyűlésén egy rendes és egy tiszteletbeli tagot avattak fel.
| 2023. okt. 10. kedd 17:11 | Zalaegerszeg
Zádori Mária énekes kapta idén a Zala vármegye Díszpolgára címet, de keszthelyi is van a díjazottak közt.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
18:00
Göcsej Filmfesztivál
18:52
Göcsej Filmfesztivál
18:56
Savaria Filmfesztivál
19:49
Göcsej Filmfesztivál
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Göcsej Filmfesztivál
21:52
Göcsej Filmfesztivál
21:56
Savaria Filmfesztivál
22:49
Göcsej Filmfesztivál
23:00
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.