+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Rövidebb időre érkeznek a turisták
2021. augusztus 6. péntek 16:23 - Keszthely
Rövidebb időre érkeznek a turisták
Bár a szálláshelyek többségében kevés a szabad hely, a szektorban dolgozók szerint óvatosak a vendégek. A keszthelyi szállásadók úgy látják, hogy a megszokotthoz képest rövidebb időre érkeznek a pihenni vágyók, a foglalások azonban folyamatosak. A hazai turizmus tavaly júliusi rekordja azonban megdőlt– ezt Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója jelentette ki.

Az egyik keszthelyi magánszálláshelyen hat kétszemélyes szoba található. Jelenleg is mindegyik foglalt. A vendégek folyamatosan érkeznek Keszthelyre is. Leginkább magyarok keresnek szállást, de francia, osztrák és szlovák állampolgár is megfordult már itt az idén. A szobák augusztus közepéig vannak lefoglalva. A minőségi kínálatra helyezik a hangsúlyt a tulajdonosok, akik folyamatosan fejlesztik kínálatukat. Tapasztalatuk szerint a turisták még mindig óvatosak, a 2019-es adatokhoz képest körülbelül 15-20%-kal kevesebben érkeztek, ők is inkább július 10-e után.

„A különbség két dologban mérhető. Egyrészt nagyon sok az egy meg kétnapos, tehát nagyon rövid időre jövő vendég, ami rengeteg munkát jelent takarításba, mosásba, tehát az ágynemű mosás stb. Másrészt pedig én legalábbis azt érzékeltem, hogy a Balatonon, itt Keszthelyen is, emelkedtek az árak. Mi is emeltünk árat és ezt csak részben tudja a piac elfogadni.” - osztotta meg Dr. Kovács Ernő tulajdonos.

A szállásadók tapasztalata szerint sokan már korábban kivették a szabadságaikat, mások pedig az Adria környékére látogatnak el. A külföldiek is bizonytalanok még, sokan nem mernek országaik határán kívülre utazni.Ettől függetlenül a szállodákban is szép számmal vannak jelen a vendégek. Azonban itt is az a tapasztalat, hogy rövid ideig maradnak a turisták. A foglalások azóta szaporodtak meg, amióta nem kell védettségi igazolvány. Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta, véleménye szerint az elmúlt hónapok bezártsága is közrejátszik abban, hogy az emberek elindulnak otthonaikból. A fő turisztikai desztinációk szállodáiban szinte mindenütt teltház van.

„A nyári időszak mindig a fő szezoni pihenésnek volt az időszaka. Ez a két tényező, ha most itt összejön, plusz még azért a kiutazás is főleg itt a nyár elején azért eléggé problémás volt, most már azért lényegesen több lehetőség van. Sokan időben úgy döntöttek, hogy belföldön fognak idén pihenni és úgymond a nagy nyári szabadságot itt veszik ki. Úgyhogy valóban most a szállodák én azt gondolom, hogy töltöttség szempontjából nagyon jól állnak.”

A hazai turizmusban viszont növekedés látható. A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint 2021. első 7 hónapjában 103 milliárd forintot költöttek el a magyarok a különböző vendéglátóhelyeken. Tavaly ez a szám 87 milliárd forint volt.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
további híreink
 
A teljesen elektromos jármű várhatóan tavasszal áll szolgálatba, és hatékonyabb lesz, mint a jelenlegi.
 
Három és fél hónap alatt átlagban napi 82 bérlést regisztrált Keszthelyen az üzemeltető cég.
 
A Híradó Plusz vendége: Dr. Szabó Zoltán egyetemi docens
 
Az akció célja elsősorban az, hogy megelőzzék a vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak megsértését
 
A Katasztrófavédelem ellenőrizte a lakossági riasztó berendezéseket.
 
Több mint 300 helyszín csatlakozott már a Látás hónapjához.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus