+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Folyamatos a vízimentőknél az utánpótlásképzés
2021. július 7. szerda 17:50 - Keszthely
Folyamatos a vízimentőknél az utánpótlásképzés
Folyamatosan zajlik a vízimentők képzése Keszthelyen. Ebben a szezonban 8 tanfolyamot indít a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata az utánpótlás számára, várhatóan 160-200 fő sajátíthatja el a mentés alapjait. A képzéseken 16 éven felüliek vehetnek részt, akik a sikeres vizsgát követően a balatoni strandokon teljesíthetnek szolgálatot, gyakorlott vízimentők mellett.

Különböző szituációkat gyakorolnak a vízimentő tanoncok a Balatonban.  A korábban elméletben már elsajátított tudást ültetik át a gyakorlatba. Ebben az évben Keszthelyen van lehetőségük a tanulóknak arra, hogy az éles helyzetekhez hasonló eseteket vegyék át, ezekre készüljenek fel. A képzésen 16 éven felüli, jól úszó személyek vehetnek részt. A fiataloknak diákmunkaként is remek lehetőség a tanfolyam.

„Azért választottam ezt a tanfolyamot, mert egész nyáron mindig a Balatonon vagyunk és sokszor unatkozok a parton és mindig látom a vízimentőket. És így felnéztem rájuk és ki akartam próbálni én is ezt a szakmát.”  - mondta le Virág Vivien.

Ebben a szezonban az első két tanfolyamon már 28-an tettek sikeres vízimentő vizsgát. A múlt héten zajlott a gyakorlati képzés harmadik turnusa. Minden héten maximum 20-an gyakorolhatják a vízből való mentést. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakoktatói átlagosan 160-200 vízimentőt tudnak kiképezni évente.

„A COVID-19 minket is oktatási struktúraváltásra kényszerített és mi is egyre inkább áttolódtunk az online térbe ugye a tél folyamán. Itt pedig egy e-learning anyagot dolgoztunk ki, melyeket a hallgatók már előre elsajátítanak és úgy érkeznek a tanfolyamra, hogy egy biztosabb elméleti tudással, így már csak a gyakorlati részt építjük rá.” - ismertette Kerkai Bendegúz vízimentő oktató.

A mentési gyakorlatok mellett fontos az erőnléti fejlesztés is. A csapatok általában összetartóak, ösztönzik és segítik egymást, hogy még jobban teljesítsenek. Ezek mellett a szakoktatók minden elengedhetetlen ismeretet igyekeznek átadni nekik.

„A tanfolyam elvégzése során olyan feladatokat tanítunk meg, amiket most is látunk ott a háttérben, most eveznek a katamaránnal, ugye ilyen eszközökkel ők nem találkoznak. A mentőeszközöknek a használatát megtanulják, az újraélesztést megtanulják, a rádiózást megtanulják, a kommunikációt, hogy hogyan kell bánni a bajba jutottakkal és az elsősegélynyújtásnak az alapjait. " - osztotta meg  Rege Dániel vízimentő oktató.

A gyakorlati oktatás egy héten át zajlik, melynek végén vizsgáznak a diákok. Sikeres teljesítés esetén a frissen képzettek az első évben a Balaton különböző strandjain gyakorlott vízimentő mellé kerülnek, aki mellett további technikákat sajátíthatnak el.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Műjégpályával és minőségi szabadtéri programokkal várják a vendégeket az adventi hétvégéken.
 
Hetente akár 850 gyermek is iskolarendszerű úszásoktatáson vehet részt a Csik Ferenc Tanuszodában.
 
November 25. a Szovjetunióba elhurcolt politikai rabok és kényszermunkások emléknapja.
 
A Zala megyei nagy beruházásokat mutatta be a vállalkozóknak Keszthelyen Lengl Zoltán.
 
Az idén az új lakások ára jelentősen, a használtaké mérsékelten emelkedett országszerte.
 
A programsorozaton ikonikus együttesek koncertfelvételeit láthatja és hallhatja a közönség.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Szakmát a kézbe
 
Eklézsia
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár