+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Közel száz település csatlakozott az EKF programjához
2021. július 1. csütörtök 19:30 - Keszthely
Közel száz település csatlakozott az EKF programjához
Veszprém városa a régióval közösen nyerte el 2018-ban az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet. Céljuk, hogy közös erővel mutassák meg a régió értékeit és sokszínűségét a világban. A regionális csatlakozási lehetőségekről 12 állomásból álló roadshow keretében tartanak tájékoztatást, melynek záró programja szerdán Keszthelyen volt, a Balaton Színházban.

Nagy Bálint, Keszthely polgármestere köszöntötte a Veszprém-Balaton 2023 programjához csatlakozó települések vezetőit, szakembereit. A polgármester köszöntőjében emelte ki, hogy Keszthely, mint az idegenforgalomból élő balatoni város, a városi stratégia megfogalmazásánál desztinációs célként a kultúrára, valamint a sportra és szabadidőre épülő tevékenységeket jelölte meg. Az Európa Kulturális Fővárosa projekt megvalósítása, a régió összefogását jelenti, amihez Keszthely a továbbiakban is biztosítja a partnerséget.A 30 éve indított programban eleinte csak nagyobb városok vettek részt, mára azonban régiók, kistelepülések is csatlakoztak.

"Várvölgy település nagyon jó kapcsolódási pontnak és egy kitörési lehetőségnek látja az Európa Kulturális Fővárosa programhoz való csatlakozást. Elsőként a Kultúrpajta programhoz kapcsolódunk. Az amúgy is az elmúlt időszakban aktívvá tett közösségi életet még inkább fellendítsük és annak a programnak köszönhetően kifelé is megmutathassuk Várvölgy település értékeit." - mondta el Barcza Balázs Várvölgy polgármester.

A két év előkészítést igénylő program, nem területfejlesztési program és nem kulturális alap. Kizárólag célhoz kötötten támogat kulturális, művészeti programokat. A balatoni kiemelt üdülőkörzet 210 településéből 98 már kifejezte csatlakozási szándékát. Köztük Sármellék is.

"Úgy gondolom egyrészt jó lehetőség arra, hogy megismerjék Sármelléket. Tudjunk csatlakozni egy kicsit Veszprém környékéhez is. Egy kicsit tudjunk közösségileg is csatlakozni és pályázati lehetőségeket látunk mi ebben mi Sármelléken nagyon jól tudunk csatlakozni ehhez, hiszen nem csak rendezvényeken, hanem akár ingatlanfejlesztésekre is lehet, turisztikai oldalon pályázni és úgy gondoljuk, hogy Sármellék erre megfelelő adottságokkal rendelkezik."- mondta Horváth Tibor polgármester.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programot, annak előnyeit és a programhoz való csatlakozás feltételeit Mike Friderika programfejlesztési igazgató ismertette.

"Illetve azok számára is szerintem újszerű információkat tudunk, akik már csatlakoztak, akik már csatlakoztak,ismerik a programunkat esetleg dolgozunk már együtt. Tájékoztatást adunk a különböző pályázati lehetőségeinkről, ill. általában a pályázati rendszerünk működéséről. Tulajdonképpen a pályázati rendszer az amin keresztül a helyiek, a helyben működő szervezetek csatlakozni tudnak a programhoz. E keretek között tudják megálmodni azokat a projekteket,programokat amikkel akár már idén, de inkább 2022-ben és 2023-ban az EKF programsorozat részeként velünk együtt tudnak valami izgalmasat megvalósítani."- adott tájékoztatást Mike Friderika.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa régióban a programhoz  csatlakozott települések egyetértettek abban, hogy az EKF a művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus