Western tánc is szerepelt a falunap programjai között. A Hertelendy-kúriánál gyűltek össze a vindornyalakiak. Minden év július első hétvégéjén ünneplik a falunapot. 91 lakosból 28 fő kiskorú, ezért elsősorban nekik szervezik ilyenkor a programokat.
„Mi egy négygyermekes család vagyunk, lassan öt éve lakunk itt, 2020-ban költözünk ide. Nagyon szeretjük, hogy pici faluban lakunk, ugyan a közlekedés nem egyszerű, de egy nagyon jó kis közösség alakult itt ki és tulajdonképpen ezért is jövünk a falunapra, mert úgy hétköznap mindenki csak csinálja a maga dolgát, rohan össze-vissza még így is, hogy kis faluban lakunk és ilyenkor mindenki összejön. A gyerekek is együtt játszhatnak és mi is végre beszélgethetünk, nyugodtan” - mondta Major Vera.
A Kovácsi Vadásztársaságtól kaptak ajándékba egy vadmalacot, ebből készült pörkölt a gulyáságyúban. Közben bográcsos főzőverseny is volt az eperfa alatt. Ugrálóvár, fagyi, amerikai palacsinta, gyöngyfűzés, csillámtetoválás is volt. A gyerekek nagyon jól érzeték magukat. A hétköznapokon is van közösségi élet a faluban.
Targubáné dr. Rendes Katalin polgármester: „Ezek a gyerekek a környékbeli városokba, illetve Zalaszántón járnak iskolába. A könyvtér viszont szinte minden hétköznap nyitva van este egy-két órára és a gyerekek följárnak – nem csak a játszótérre – hanem beugranak a könyvtárba is, könyvet cserélnek, isznak egy szörpöt. Ez a közösségi program egyik része, ami gyerekek felé irányul, a felnőttek részére pedig minden évben megpályázunk a Nemzeti Művelődési Intézetnek a szakkörét.”
A kis falunak több fejlesztési terve is van. A kúria és a templom szomszédságában egy sportparkot szeretnének létesíteni. Erre a Leader programban fognak pályázni. A Magyar falu programban pedig új falubuszt szeretnének.
„A tíz éves, 160 ezer kilométeres Wolksvagen buszinkat próbáljuk meg lecserélni. Szerezteünk négy pályázatot rá. A használt falubuszt föl kell ajánlani a pályázat kiírása szerint egy külhoni magyar szervezetnek és találtuk egy nagyon rokonszenves, gyerekekkel foglalkozó íjász egyesületet” - tette hozzá a polgármesterasszony.
A falunap után újabb program várja a gyerekeket. Napközis tábort szervez nekik az önkormányzat. Sok játék, kirándulás és közösségi program várja őket.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV