+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Új attrakciók a Majormúzeumban
2021. június 21. hétfő 10:32 - Keszthely
Új attrakciók a Majormúzeumban
Új attrakciókkal várják az érdeklődőket a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyen. A Festetics Közösségi Teret és a Malomjátszót vasárnap adták át. Az ünnepségen Dr. Nagy István agrárminiszter elmondta, az agrárszektor stratégiai ágazat, nagy öröm, hogy Keszthelyen a fiatalok is megismerkedhetnek ezzel. A fejlesztés a Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapításának 125 éves évfordulója kapcsán valósult meg.

Ünnepélyes szalagátvágással adták át a Festetics Közösségi Teret vasárnap délelőtt. Az új attrakció során az érdeklődők a gabona őrlésétől kezdve a dagasztáson és a kelesztésen át a péktermékek sütéséig ismerkedhetnek meg a folyamatokkal. Az ehhez szükséges eszközöket is bemutatják, valamint a kalácsfonás tudományát is elsajátíthatják a látogatók. E mellett egy rendezvényteret is kialakítottak. A fejlesztés a Festetics-örökség projektből valósulhatott meg. A vissza nem térítendő támogatás összege több mint 50 millió forint.

„A malomban helye van a gabonának és a gabona feldolgozás teljes vertikumának és így jött az ötlet is, hogy így jutunk el a gabonától a kenyérig. Tehát próbáljuk bemutatni a szántó-vető ember munkáját egészen odáig, hogy kisül a kenyér és mindezt olyan formában, hogy a gyerekek játékosan, maguk csinálva, de mégis az egész folyamatot végig követve tudják ezt megtenni.” - osztotta meg Horváth Zoltán megbízott múzeumvezető.

Az átadó ünnepségen Manninger Jenő országgyűlési képviselő megköszönte az Agrárminisztérium támogatását. Elmondta, nagy öröm, hogy évről évre népszerűbb a látogatók körében a kiállítóhely.

„Annak idején még megyei uniós fejlesztésként is támogattuk az első részét, ugye az élménygazdaság kialakítását és egy részének a felújítását és ez nagy öröm, hogy ezt tovább tudták folytatni. És hát természetesen az a terv, hogy legyenek további fejlesztések is. De igazából ezek nem jöhettek volna létre anélkül, hogy itt ne lennének olyan közösségek, olyan szakemberek, akik ezt fenntartják és működtetik.”

Dr. Nagy István agrárminiszter elmondta, az agrárszektor stratégiai ágazat Magyarországon, ez a társadalom alapja. Úgy fogalmazott, az agrárium átszövi és meghatározza a mindennapi életünket.

„Az elmúlt időszak vírusos járványa pont rádöbbentett minket arra, hogy ágazatok leállhatnak, emberek maradhatnak otthon, dolgozhatnak otthonról, de egy dolog nem változik, hogy mindennap enni és inni akarnak. Ezeknek a gazdáknak ilyen időben is mindennap el kell végezni a feladatot és azt, hogy a technikai újításokat hogyan hozzák be, amit ma is látunk itt, hogy a gőzgéptől a legmodernebb technológiáig, hogy hogy kíséri el az ember életét, hogy könnyíti meg a fizikai munkáját az embereknek a technikai fejlesztés. De nem lehet megúszni, mert termelnünk kell.”

Az ünnepi napon mutatták be a Malomjátszót is, ahol a játékok mellett vidám falfestményekkel, idézetekkel és a magyar népmesékkel is találkozhatnak az érdeklődők. A fejlesztéseket Nagy Bálint polgármester is örömmel fogadta.

„Aminek kifejezetten örülök, hogy amellett, hogy ez egy jó közösségi program is lesz, olyan játékos formában, de olyan hasznos tudással látja el már a legkisebb gyermekeket is. Ami azt gondolom, hogy a mai világban egészséges életmód, egészséges táplálkozás, pazarlásoktól minél inkább mentes életet tudja bemutatni és ezekre való odafigyelésnek a fontosságát tudja bemutatni, illetve felhívni rá a figyelmet.”

A fejlesztések a Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapításának 125. évfordulója kapcsán valósulhattak meg. A jövőben több vidéki intézménynél is várható további korszerűsítés. Mindenütt arra törekednek, hogy még jobban meg tudják ismertetni az agrárágazatot a látogatókkal.

„Én azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy egy-egy hivatásnak legyen múltja. A múltjának őrzője. Már pedig én azt gondolom, hogy a Mezőgazdasági Múzeum erre törekszik. Tehát akár hogyha a szőlészet-borászatról, az erdészetről beszélünk, a növénytermesztésről vagy éppen az állattenyésztésről. Mi ennek a múltjának a megőrzésével és a jelenhez való kapcsolódásával hidat képezünk.” - emelte ki Dr. Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója.

A Majormúzeum ünnepi napján nem csak a korabeli mezőgazdasági eszközökkel, hanem az őshonos magyar állatokkal is megismerkedhettek a látogatók.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus