Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Elkezdődött a Nagyhét
2021. már. 29. hétfő | Keszthely
Elkezdődött a Nagyhét
A hétvégén volt virágvasárnap. A katolikus egyházban ezzel kezdetét vette a Nagyhét. A nagyböjti időszak utolsó napján Jézus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékeznek. Idén a járvány a hagyományos szertartásrendet is átszabja, ezért virágvasárnapra különleges üzenetet fogalmaztak meg a katolikusok.

Bár a körmenetet ebben az évben a járvány miatt nem tarthatták meg, a pap és az őt kísérő ministránsok is a hagyománynak megfelelően pálmaágakkal a kezükben vonultak be a templomba. A virágok emlékeztetnek Jézus Jeruzsálembe való bevonulására, amikor pálmaágakkal a kezükben ünnepelte őt a tömeg. Ezt szimbolizálja hazánkban a barka, ezzel köszöntik a hívek a Megváltót. Az Úr szenvedésének vasárnapja néven is ismert esemény a barkaszenteléssel kezdődött. A növényhez néphagyományok is kötődnek.

„Ha Nagyidő volt, akkor ezt elégették hogy a szentelt barkának a füstje űzze el a villámcsapásokat vagy ehhez hasonlókat. Tehát ilyen jelentősége is van. Illetve a kis barkákat, bimbókat, azokat úgy szétszórták a kertben, vagy kivitték a mezőre, ilyen szempontból kapcsolódik egy népi áhítat is a mai ünnephez.” - osztotta meg Mezei András plébános.

A virágvasárnapi szentmise evangéliumi szakaszában Jézus szenvedéstörténetét és kereszthalálát, azaz a passiót olvasta fel Mezei András atya. Bár ezt általában a kórus énekli el, a járványügyi szabályok miatt most ehhez is más megoldást kellett keresni. A katolikusok legnagyobb ünnepére való felkészülésnek több üzenete is van. A katolikus hírportál úgy fogalmazott, ez a virágvasárnap egy sajátos lehetőséget biztosít, hogy Jézus szenvedésére való emlékezés különös módon erősítse meg a híveket a világjárvány idején. Mezei András atya elmondta, fontos megerősíteni a hitünket Jézus Krisztusban.

„Az egész üzenete a mai vasárnapnak az, hogy hozzunk döntést Jézus mellett és semmi áron ne forduljunk el tőle. Tehát ne legyünk széltől lengetett nádszál módjára viselkedő emberek, hanem igenis keresztünket vállalva hordozzuk a mindennapi kereszteket, amelyet az élet adott.”

A nagyhét során a katolikus egyház kifejezi hitét abban, hogy a dicsőséges bevonulás a kezdete annak az eseménysorozatnak, mely Jézus kereszthalálával folytatódik. Végül húsvétkor, a feltámadásával teljesedik be, elhozva a magával a megváltást, mely a hívőkben az örök élet reményét táplálja. A virágvasárnapi szentmise végén bárki vihetett magával haza szentelt barkát. Ezeket a ministrások osztották ki. A megmaradó növényeket elteszi az egyház. Ezeket egy év múlva hamvazószerdán fogják elégetni és a megszentelt hamuját hasznosítani.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

| 2021. már. 31. szerda 16:04 | Keszthely
A katolikus templomok húsvétkor is nyitva lesznek és megtartják az ünnepi szertartásokat.
| 2024. már. 25. hétfő 19:15 | Keszthely
Körmenettel egybekötött barkaszentelést tartottak Keszthelyen.
| 2023. ápr. 3. hétfő 17:14 | Keszthely
Barkát és pálmaágakat is szenteltek, körmenettel ünnepeltek a Kis Szent teréz Plébánián.
| 2019. ápr. 16. kedd 16:52 | Keszthely
Virágvasárnapi koncertre várták a zenekedvelőket a Helikon Kórus tagjai az evangélikus templomban.
| 2025. már. 5. szerda 19:15 | Keszthely
A legutóbbi ellenőrzések során a vizsgált sonkák 25%-a nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.
XI. Évfolyam 5. Szám
Megjelenés: 2025. március 14.
19:45
Göcsej Filmfesztivál
20:37
Természetvédelem határok nélkül
21:00
21:30
Hittel,lélekkel
21:40
Göcsej Filmfesztivál
21:43
Savaria Filmfesztivál
22:00
Híradó
22:15
22:45
Göcsej Filmfesztivál
23:37
Természetvédelem határok nélkül
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.