A 2015-ös MŰSZAK középpontjában a keszthelyi festőművész, Mikus Gyula állt. Az alkotók akkor úgy fogalmaztak, véleményük szerint mára méltatlanul elfeledték ezt a kiváló művészt. Akkor kérték fel Tirnován Tamást, hogy formálja meg Mikus képmását. A MŰSZAK alkotói úgy vélik, Mikus Gyula hatalmas és értékes életművet hagyott hátra, így megérdemli a művész, hogy egy bronzból kiöntött mellszobra legyen felállítva Keszthelyen.
„Nekem óriási csalódás, hogy ez a hat év eltelt anélkül, hogy bárki is tett volna annak érdekében. Illetve mi tettünk, mert a MŰSZAK abban az évben minden résztvevője felajánlott egy-egy festményt a Mikus Gyulának a szobrának a felállításához. Ráadásul nem drágán, hanem önköltségi alapon. Tehát amibe bekerült a festék és a vászon, hogy aki tenni akart, hogy meglegyen a szobor, az olcsón megvehetett sokkal értékesebb képeket.” - mondta el Takács Ferdinánd festőművész, a MŰSZAK egyik alapítója.
Takács Ferdinánd hozzátette, véleménye szerint sokan szeretik Mikus Gyulát Keszthelyen is, így ha mindenki egy kicsit hozzátenne, gyorsan összegyűlne a szükséges 3 millió forint. A festőművész úgy fogalmazott, nem érti a Mikust szerető emberek némaságát, hiszen véleménye szerint vannak megoldások arra, hogy megvalósulhasson ez az álom.
„Hogyha most énnekem lenne egy hatalmas nagy Mikus-gyűjteményem, ami sajnos nincs, akkor biztos, hogy csinálnék egy árverést, aztán felajánlanám. Mert legutóbb a Göncz Árpád hagyatékában lévő Mikus Gyula képet másfél millió forintért adtak el, ami nem más, mint egy kisebb méretű Mikusra jellemző keskeny kép. Tehát, ha most valakinek ilyen van, akkor talán megtehetné.”
Már hat évvel ezelőtt megszólították az önkormányzatokat és a keszthelyi lokálpatriótákat, hogy támogatásukkal bronzba önthessék a szobrot, melyet a város több pontján is tudnának elképzelni. Ilyen például a Balatoni Múzeum előkertje vagy a móló mellett található Mikus-sétány. Ezt a helyszínt azért tartanák alkalmasnak, mivel a festőművész nagy szerelmese volt a Balatonnak, így szobra folyamatosan pásztázhatná szeretett táját. Ehhez azonban még nagyarányú támogatásra lenne szükség.
„45.000 forint híján az összes hiányzik. A MŰSZAK által felajánlott alkotásokból egy alkotás talált eddig gazdára. Ennek az összegét őrizzük. A többi 11 alkotás az pillanatnyilag szintén nálam van és őrzöm és különböző fórumokon próbálom hirdetni, keresni rá a vásárlókat, de pillanatnyilag még nem jártunk sikerrel.” - osztotta meg Mikus Gábor.
A MŰSZAK tagjai által felajánlott festményeket a Mikus Gyula emlékét őrző A halas kisfiú facebook-oldalon tette közzé a művész fia. Bíznak abban, hogy hamarosan megvalósulhat régi vágyuk. Aki hozzájárulna ehhez, az Mikus Gábort és Takács Ferdinándot is keresheti.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV