+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Kis település, nagy tervekkel
2021. március 1. hétfő 19:04 - Vindornyalak
Kis település, nagy tervekkel
Vindornyalak település a pandémia idején zárta az eddigi legmagasabb költségvetéssel az évet. 2020-ban nem csak fejlesztettek, pályáztak, hanem jelentős megtakarítással is kezdhették az idei évet. A kis zsáktelepülés napjainkban egyre felkapottabb. Sok a letelepedni szándékozó család, eladó ingatlan pedig elvétve található.

Keszthelytől 18 km-re található az egykori Hertelendy család birtoka. Mai nevén Vindornyalak. A mesés környezetben lévő kis zsáktelepülésnek mindössze 80 lakosa van, közigazgatási területe 450 HA. A Vindornya-láp természetvédelmi terület szélén álló község nagyon szép természeti és épített örökségekkel  bír. A lakosok között nincs munkanélküli, a  községben élő lakosság Keszthelyre, Hévízre valamint a közeli Zalaszántóra jár dolgozni. A polgármester Kovács János három évtizede igazgatja a kis falut. Míg a legtöbb helyen a koronavírus járvány miatt újra kellett írni 2020-ban a költségvetést, addig Vindonyalakon  a korábbi évekhez képest is nagy összegű költségvetéssel zárták az évet.

"A költségvetésünk a tavalyi évben volt a legmagasabb. 58 millió Ft-ból gazdálkodtunk. Ebből közel 20 millió Ft-ot pályázaton nyertünk, 13 millió Ft tartalékunk van, a többit pedig gazdálkodásra, az életre költöttük itt a településen."- mondta el Kovács János polgármester.

A Zalaszántói Közös Hivatalhoz tartozó Vindornyalakon is folyamatosan sikerrel pályáznak. A pályázati források teszik lehetővé a fejlesztéseket.

"Jelenleg folyamatban van elnyert pályázatunk, az urnafal, a Magyar Falu program keretében kaptunk rá támogatást és itt a kúriának a korszerűsítése, akadálymentesítése, nyílászáró cseréje szintén a magyar Falu program keretében zajlik. Már véghezvitt Magyar Falu programos pályázatunk, a zöldterületek karbantartására a gépbeszerzés. Ott egy nagyon jó kis fűnyíró traktort, fűkaszát tudtunk venni. Ezekkel elkezdtük már a falunak a szépítését. Használtuk hó eltakarításra, tisztasági söprésre, egyéb ilyen dolgokra a gépeket."- adott tájékoztatást a polgármester.

Vindornyalak egyre fiatalodó település, a lakosság 18 %-a időskorú. Az önkormányzat nagy gondot fordít támogatásukra.

"Nagyon igyekszünk segíteni. Rendkívüli települési támogatást szoktak azok kapni, akik igénylik az anyagi helyzetük miatt, erre 300 ezer forintot fizettünk a tavalyi évben. Minden évben támogatjuk a beiskolázáskor a tanuló gyerekeket, ez 90 ezer forint volt összesen, és karácsonykor az időseket, a 60 év felettieket és a gyerekes szülőket szoktuk támogatni, ez 870 ezer forintos támogatás volt szociális rendeletünknek megfelelően.”- mondta Kovács János.

Kovács János azt is elmondta, hogy 2021-ben szeretnék megvalósítani a Hertelendy kúria előtti szabadidős téren annak a kemencének a megépítését, aminek a kivitelezéséhez szükséges pénzösszeget a Hungaricum pályázaton a Vas megyei testvértelepüléssel, Döröskével közösen nyertek el. A tervezett beruházások megvalósításával még vonzóbbá válik a turisták, táborozók által is kedvelt Vindornyalak.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
kulisszabejárást és közönségtalálkozót a Pesti Művész Színház Keszthelyen.
 
Turi Török Tibor munkásságát ismerhették meg a Nemzeti Kör könyvklubjának réásztvevői.
 
A héten zajlott az Európai Mobilitási Hét, melyhez minden évben csatlakoznak intézmények.
 
A keszthelyi nyomozók elkapták a férfit, bíróság előtt kell felelnie tettéért.
 
A Híradó Plusz vendége: Nemes Klára, a KESOTE Mozgáskorlátozottak Szakosztályának vezetője
 
Befejeződött a Katasztrófavédelem idei szúnyoggyérítési programja.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus