Influenza oltás zajlik az egyik háziorvosi rendelőben. A koronavírus elleni intézkedések miatt csak bizonyos feltételekkel lehetett bemenni a rendelőbe. Ezeknek a helyi szabályoknak a kialakítása egyébként a háziorvosok feladata. Itt egyenként mehettek a betegek már a váróba is, az oltás zárt ajtók mögött zajlott. Pék Csilla is beoltatta magát. Így véli: "Igazából évek óta beoltatom magam, krónikus beteg vagyok. Igazából nem is fáj az oltás, hamar túl vagyunk rajta, mindenkinek csak ajánlani tudom. Most, hogy van a koronavírus, az ellen ugye még nincs oltás, úgyhogy ez talán egy megelőzés azzal szemben."
Két fajta influenza elleni védőoltás áll az orvosok rendelkezésre: 1,3 millió adag a magyar gyártású, három komponensű, míg 100 ezer pedig a Sanofi négy komponensű termékéből. Az operatív törzs hangsúlyozza: mindkét oltás teljesen megfelelő. "A három komponensű oltóanyagba két A vírus és B vírus törzs kerül be minden évben, a négy komponensű oltóanyagban pedig plusz egy vírustörzs szerepel összetételben. Mind a három, mind a négy komponensű oltóanyag hatékony és biztonságos az influenza fertőzésnek a megelőzésére" - mondta el egy korábbi tájékoztatón Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.
Egy másik háziorvosi rendelőben hőmérséklet mérés előzi meg az oltás beadását. Mészáros Tamásné a férjével együtt érkezett a rendelőbe. Így látja: "Mindenféleképpen beadatjuk magunknak az oltást. Minden évben beadattuk eddig is. Hát, ha valamire jó, meg meg tudjuk előzni egy kicsit ezt a komolyabb vírust, vagy a szövődményeket, mindenféleképpen hasznos dolog az oltás."
A szakemberek hangsúlyozzák: ha a korona- és az influenzavírus egyszerre támadja meg a szervezetet, felerősödhet a hatásuk, és megnő a halálozás veszélye. Éppen ezért a koronavírus-járvány második hulláma miatt nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is megnőtt az igény az influenza elleni védőoltás iránt. Darabont Ferenc háziorvos is az oltás szükségességét hangsúlyozza: "Azt mondhatom, hogy a jelen helyzetben fontosabb és aktuálisabb, mint valaha, ugyanis az úgynevezett hagyományos influenza tünetei könnyen összekeverhetők a koronavírus fertőzés tüneteivel. Illetve el kell kerülnünk azt a helyzetet, hogy valakit egyszerre mind a két fajta vírus megtámadjon."
Magyarországon egyelőre elegendő vakcina áll rendelkezésre azok számára, akik be akarják oltatni magukat - írta meg kormány.hu. Tavaly nagyon sok fel nem használt oltóanyagot kellett megsemmisíteni, ám úgy tűnik, az idén ez nem így lesz - annak ellenére, hogy a rendelők előtt egyelőre nem állnak tömegek az oltásra várva.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió