Influenza ellen évente lehet oltást kérni. Mivel a védettség általában két-három hét alatt fejlődik ki és több hónapig tart, ezért célszerű az injekciót időben beadatni. Talán még most sem késő, mivel a járvány nem kezdődött el. Az emberek nagy általánosságban viszont nem tartanak a betegségtől. "Én nem hordok maszkot. Szerintem annyi féle vírus van most, hogy most, ez a következő vírus sem hiszem, hogy annyira nagy problémát okoz itt Magyarországon, még eddig" - véli Bartucz Gabriella.
Németh Imre úgy véli: nem kellemes dolog betegnek lenni. Ő az erős immunrendszerében és a népi gyógyászatban bízik: "Általában, hogyha egy picit náthás vagyok, akkor ezt a népi gyógyszert, amit a nagyapámtól örököltem, egy ampullával beveszek magamnak reggel, hogyha nem vezetek. Mivel hivatásos gépkocsivezető vagyok, de most már nyugdíjas állományban vagyok. Úgyhogy én ezt tudnám javasolni, aki ilyen helyzetbe kerül."
Csupán néhány beteg várakozik a gyenesdiási háziorvosi rendelőben. Kérdésünkre azt válaszolták: egyikük sem influenza-szerű panaszokkal érkezett. Annak dacára, hogy egybehangzóan állították: nem oltatták be magukat influenza ellen. Vajda Gábor háziorvos úgy látja: az influenza-jellegű megbetegedés egyelőre nem jellemző. "Itt talán a mi környékünkön még kifejezett influenzajárványról nem beszélhetünk. Az tény és való, hogy meggyarapodott a felső légúti fertőzések száma, de ez a télvégi időszakban gyakorlatilag mindig így van. még a magam praxisában nem találkoztam konkrét influenzás esettel. A kollégák elmondása alapján sem jellemző nálunk még" - mondja a háziorvos.
A háziorvos hozzátette: az ÁNTSZ figyelőszolgálata gyűjti az orvosoktól származó adatokat. Jelenleg - a tavalyi év hasonló időszakához képest - kevesebb a megbetegedések száma. Többen fordulnak hozzá a koronavírussal kapcsolatos kérdésekkel is. Ezzel kapcsolatban azt tanácsolja: "Ha Kínából érkezett emberekkel érintkezünk, akkor pedig a kézmosás, kézfertőtlenítés, szájmaszk viselése. De attól még kínai étterembe nyugodtan bemehetünk, hogy ha megéhezünk, mert attól nem fogunk koronavírust kapni."
Az influenza miatt Zala megyében, a nagykanizsai kórházban részleges, a zalaegerszegiben teljes látogatási tilalom van érvényben. A keszthelyi kórházban péntekig még nem volt szükség hasonló intézkedésre.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió