+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Az elmúlt századok lovas hagyományait mutatták be
2020. augusztus 25. kedd 13:56 - Keszthely
Az elmúlt századok lovas hagyományait mutatták be
Huszárbemutatónak, akadályviadalnak és lovagi tornának is szemtanúi lehettek azok, akik ellátogattak a hétvégén a Helikon Kastélymúzeum parkjába. A Régmúlt idők lovas fesztiválja a Festetics örökség jegyében című rendezvényt 11. alkalommal szervezték meg, melynek célja, hogy a legtöbb korszak lovas hagyományaival megismertesse a közönséget.

Szabadidomítási bemutatót is láthatott a közönség a lovas fesztiválon. Hamza Viktória A lovak nyelvén című előadásán négy paripa és egy póni is közreműködött a kastélyparkban. A fiatal szabadidomító neve nem ismeretlen a közönség számára, hiszen rengeteg helyen fellép állataival.

„Mi itt nyaralunk Zamárdiba és gondoltuk, hogy lejövünk Keszthelyre, megnézzük a kastélyt, mert 3-4 évente meg szoktuk nézni. És tudtuk, hogy van ez a lovas bemutató és szerettünk volna rajta részt venni. És mivel ez a kislány Komáromból van, tehát hozzánk közel, így nagyon tetszett neki a lovas bemutatója és szerintem a kutyával volt a legszebb, meg a kis pónival, amit ő előadott, bemutatott.” - osztotta meg Pap Istvánné.

A tizenegyéves hagyománnyal rendelkező fesztiválon korábban még nem láthatta a közönség a Salföldi Kopjásokat. Ők a 17. századi huszárságot szeretnék népszerűsíteni. Nem csak ruhájukban, lovaikkal is az egységet kívánják mutatni, hiszen a legtöbb shagya arab fajtájú. Az alakulatnak több célja is van.

„Kicsit az emberek zökkenjenek ki a rohanó világból és álljanak meg egy pillanatra és csodálkozzanak rá a dolgokra, mert végül is ez egy természet közeli dolog. A másik pedig, főként a gyerekeket célozzuk ezzel, hogy legalább el tudják képzelni, ne csak a könyvekből tanulják a történelmet, hanem rá tudjanak csodálkozni és maguk előtt lássák, hogy jé, ilyen volt annak idején. És főleg, hogy ezt ne a televízión keresztül meg az interneten, ne képernyőn, hanem élőben lássák.” - ismertette Rácz Kenéz strázsamester.

A bemutatók közül nem hiányozhatott a huszárok akadályviadala sem. A pályán törökfej levágás, ágyúlopás és akadályugrás is szerepelt. A Régmúlt idők lovas fesztiváljának célja, hogy a legtöbb század lovas hagyományát bemutassa a közönségnek.

„De ugyanúgy a jelenkorban is gyenesdiási lovasok mutatják be az ifjú lovasok a produkcióikat, hogy ez napjainkban hogy zajlik, hogy válik valaki lovassá. Illetve milyen szintekre tudnak eljutni a díjlovasok is a Magyar Imre Lovas Egyesületnek a díjlovaglói, a produkciói során. Valamint hát egy olyan szép dolgot is, hogy ugye itt a lovon van a hangsúly. Ugye a Festetics családhoz erősen kötődik, minden generációjához a ló.”  - mondta el Varga Zoltán szervező.

A rendezvényen többek között lovagi tornát is láthatott a közönség a Siklósi Sárkányos Lovagrend jóvoltából. A fesztivál három napja alatt a látogatók hintón ülve is megtekinthették a kastélyparkot.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A találkozó célja volt, hogy az elmúlt időszak sikereit, jó gyakorlatait bemutassák egymásnak.
 
Keczeli Bianka és Major Veronika sportlövők voltak az est vendégei.
 
Ezúttal Balatonudvari és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá.
 
A programba december 15-ig lehet regisztrálni.
 
A Híradó Plusz vendége: Mokos János káplán, a Ranolder iskola hitoktatója.
 
Több fontos kérdésről tárgyalt novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselő testület.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus